Az alkony

Feltekintek az égre,
Honnan a zápor lápos szája
Szakad.

Ringat esti szellő álmos
Pora, s hozza nékem legszentebb
Kincsem.

Elnémul köröttem a táj,
Fogalmazom némán hozzád szóló
Imám.

Téves kijelentései istennek
És az ámen hangos zaja
Alszik.

Csak ketten vagyunk itt bent,
Míg Isten tekintete felettünk
Ragyog.

Érintésed erejétől gyengül lelkem
Szomorúsága, s megszűnik szívemben az
Alkony.