2008. szeptember 27., szombat

Feketelyuk

Rámhelyezted létednek sugarát,
S most visszaverődve rólam,
Ragyogok.
Nélküled nem vagyok,
Csak egy feketelyuk az
Égreborult csillagok
Ezernyi serege mellett,
Kiégett óriáscsillag tetem,
Melyre ráborul az
Egész világegyetem.

Túlvilág

Hol nincs megnyugvás soha,
Ott teremtődik a kényszernek
Árka, mely megtelik
Velem, átzuhanok félholtra
Vert tetemeken,
Süppedek, a lápos mocsári
Színházban leszek ablakpucoló,
Hogy kiláss, hogy nézd,
Miként a nap felkel,
A színdarabnak vége lesz,
S köztünk lapuló hatalmas
Hegyek nem mások,
Mint egérnek odaszórt
Éjjeli maradék.

Az élet

Megpörkölt gyöngyszem az élet,
Forró felszíne feketére
Sült, alatta fénylő,
Átlátszó réteg,
De odáig még senki
Nem ért el.

Piac

Számolom a perceket,
Hogy ott legyek veled,
Most beteg vagy, fázol,
Innen menni kell.

Egy percig sem bírom már
Nélküled, elrettent a magány,
Ülök egymagam színtelen
A félelem szürkehályogán.

Felkelt a figyelem, ne aludj,
Ne félj, vár rád a
Győzelem, s valahol még
Reményt is árul egy öreg
Az életnek piacán,
De kifogyóban van,
Hiszen már nem gyártják.

Én leszek veled

Ha nem hiszel nekem,
Higgy az igazaknak,
Ha ott leszel velem
Valahol a földön,
S kérdik mély tekintetek
Között,
Hát én leszek veled.

Messzire vágyom

Messzire vágyom,
Csak innen menni el,
Nem maradni sehol,
Ne ismerjenek.

Némán utazni veled
Egy álmokkal teli buszon,
Csókolni a szád
Egy elpirult csillagon.

Utazni véled a tejúton át,
Messzi-messzi galaxisra,
Keresni egy elhagyott
Bolygót,
Hova a náza nem
Küldött hajót.

Ott pihenni le veled,
A lelkeknek tengerén,
Süvítene lágy esti
Szél, míg kezem
Gyengén arconcsókol.

Tánc

Szaladj Jónás után,
Nyelesd le magad a hallal,
Az éjszaka papírtáncot
Jár, pezsgőzik
Édes muzsikaszóval.

Belőlem nyer megigazulást
Az álom, félve őrzi
Pillanatom hevét,
Rámnehezedik a jóslat,
Miszerint kelni olyan
Nehéz.

Sárkányt röptetnek hamis
Istenségek a bálban,
Táncol az est fényes
Mezőkön,
Elragadja szívem a leggyönyörűbb
Hölgy, s arconcsókol.

Táncolok vele,
Minden perce szép,
Asszonyok viszik férjüket
Haza,
Elfáradok, s leülök
Melléd, akár egy megpihenni
Vágyó, lágy dallamú
Költemény.

Tojás

Lelkem sárgáját süti ki
Az isten, fehérjémet
Későbbre elteszi,
Megtörte meszesedő
Búrám,
Mielőtt kikelhettem
Volna.

Normalitás paralízise

Leépített másnaposság
Rogyasztja a lelkem.
Apró foszlányokat látok
Mint apró szentjánosbogarak
Szállnak,
Szállanak az égen,
Sűrűre borítva a sötét
Éjszakát.

A hideg még hűsöl
Magában egy picit,
Elszenderül a kénes
Esőcsepp, s szárítja
A búza szirmait.

Megbújik testemben
A visszhang válasza,
Miért keresem folyton
Az istent, s helyette
Miért mindig önmagam
Dialektusába botlom.

Keresztezi kisagyam
Kérdését a látás,
Idegein megannyi
Információ szalad,
Mégis elhiszem,
Hogy ez a tinta
Feketén a lapra ragad.