Jóska bácsihoz

Elszenderült alkonyat
Forrt össze feletted,
Áldásod, s két kezed munkái
Nélküled hevernek
Az ittmaradtak előtt.

Most szél van, és hideg,
A város csendjei kialusznak,
S fények pislákolnak lábad előtt.

Álmodsz, s most álmaid mi
Visszük végbe,
Mi leszünk a jövőnek rabjai.

Állomás ez nékünk, s
Már a végére érve
Ellazulnak görcsös izmaid.

Nem nyúl a kéz a megszokott
Munkáért,
S nem érinti arcod
Párodnak homlokát.

Becsukódik a szem,
De odaát láthatsz ezer,
Meg ezer, boldogabb csodát.

Most ott vagy, és figyelsz,
Most lelked terül ránk,
S csókod terül szét,
Míg van, kinek
Szívében Örök emlék helyett
Te örök tényként leszel,
Hogy éltél,
S hogy élsz,
És örökké,
Létezel!