Szavaid mindig bennem élnek

Sok itt a felhő,
Már nem férne egy sem,
Hogy az én fejemre
Viharát eressze,
Engedd csak hozzám,
Ne legyen feletted,
Lássad inkább a napot,
Láss helyettem, kérlek,
Általad látok én,
S általad élek.

Mint alakul az élet,
Ki tudja már,
Senki,
Mint szavaid zengenek,
Úgy hiszem,
Érzem,
Szavaid fülembe mindig
Vissza térnek,
S örökké bennem él,
Amint Te mosolyogsz,
Amint a felhőket
Magadhoz
Láncolod.

Enyhülés

Úgy szomjazom én is
forrásod vizére,
Inni szeretnék belőled,
Mélyen két szemedbe nézni,
S hallani istened.

Átlátni értelmed minden
Pillanatát,
Várni rád értelmetlen
Órákon át,
S megenyhülni, ha
Végre jössz,
Ha végre beköszönsz;
Itt vagy.

És nézni, miként
Isten nézhet téged,
Hogy igen,
Ez a legbecsesebb
Teremtményem,
S most itt vagyok.

Valami zavaros képzetek
Hosszú viharából jöttem,
Átgondoltam létezésem,
S talán örülök,
Hogy most érted élek.
S van még,
Mi áltatja a napot,
Vannak ígéretek,
S vannak szép szavak,
De isten azokat
Nem nekem adja.

Féltve

Egyszerre minden elém állt,
Láttam csodaszép alkotást,
És mégsem.
Angyali ajkak leple
Szállt felettem,
Álltam ott,
És némán meredtem
A kigombolt utcák
Reggeli gyönyörében.

Valaki nézett,
S nézte velem,
Miként az égre a Nap
Felkelni megy.
Miként átdúdol hamvas
Éjjeleket a Hold,
Míg csendben az ismeretlen,
Távolról átkarolt.

Rád gondolok

Az idő nem lehet vigasz,
De az időben élni,
Mintha csak ezernyi gombostű
Taposná lelkem,
Örülök, hogy
Ismeretlenül
Ismerlek Téged.

Az az ezer tűszúrás
Már nem is fájdalom,
Az a kereszt
Megnyugtató
Lehorzsolt vállamon,
Ha Rád gondolok.