Írok

S míg élek, már csak neked írok,
Míg testemben szíved dobog,
Addig feléd,
Feléd fordulok,
Míg láthatlak nevetni,
Vagy velem sírsz,
Míg a vigasz
Benned rám talál,
Addig is örök órákon át,
S még utána is,
Ha lehet,
Megtalálom
Önmagam
Igaz lelkedben.

Könnyek

Még hozzám senki nem intézett
Szavakat,
Nem mondta senki,
Ha nem szól,
Miért hallgat.
Nem értette senki
Megnyúzott lelkemet,
Nem köszönte senki,
Ha én vagyok vele.

Ha csak azért sírok,
Mert örülök lelkednek,
Ha csak azért gyűlnek
Könnyek a lelkemen,
Nyugodj meg,
Csak azért sírok,
Mert megismerve téged,
Mindig megnyugodok.

Bátyámhoz

S most miféle jót csinálsz,
Merre szállsz most éppen,
Találkoztál-e már a hős vitézekkel?

Látod, most megint miattad is sírok,
Ezernyi könnycsepp, de hidd el,
Megjavulok.
Ha így látnál engem,
Nem vetne ki az öröm,
Adnál egy pofont,
S érezném,
Eltörpülök.

Mikor egyszer elötted sírtam,
Megjegyezted,
Nincs ok, amiért
Az ember sírhat.
Hát most van, de tudom,
Nem szeretnéd látni,
Amint feléd
Könnyes szemmel lépek.

Sírok

S mégis többet mondtál
Csak egyetlen szónál.
Átkarol lelkem,
Csak ne most sírjál,
Mert most én sírok helyetted,
Most nagyon sírok,
Mert szavaid helyeztek
Lelkemre könnyeket.

Megannyi fájdalom,
Megannyi félelem,
Elhangzott a vég,
S rálehel lényemre,
Van, aki egyedül,
S van kit csak szeretve,
De van, hogy egy pillanat
Megmarad örökre.

Egy szerelmes pillanatomban

Hinni neked,
S ezáltal rátalálni valami újra,
Valami mindenhatóra
Az ég felett,
S látni ezzel a meg nem mondhatót,
Nézni valami
Vitathatót,
S kergetni érted
Ezernyi csillagot.

S hinni neked,
Miként isten adott erőt,
Miként valami rezzenés
Megrázza a szívem,
Úgy hiszem, hogy
Megszerettelek.

Egy apró pillanatomban,
Mikor mindent feledtem,
Egy gond nélküli csöndben
Ültem veled,
Akár isten ülhet most
A tengernek partján,
S nézi,
Hogy mossa el
Homokvárát.

Egy szerelmes pillanatomban
Megnyílt szemem előtt a világ,
S úgy hiszem azt eddig,
Mint még senki más.

Kinek én hittelek

Mint lelkemnek fehér galambja,
Most odabent lakolsz,
Szíved mélyén igazán,
Igazán búslakodsz.

Érzem én is,
Érzem, miként fáj,
S mivel bennem vagy,
Érzem csókodat,
Érzem, miként lelked
Miattam nem alhat.

És látod, miként
Szomorú a nap,
Azon a részen szívem
Nem sír,
Nem mondja lelkednek,
Sírj velem,
Kérlek,
De Te önzetlenül
Maradsz,
Kinek én hittelek.

Ne sírj

Mihaszna lelkem most olyan ostoba,
Bánatba tekerem tiszta lelkedet,
Én örülök veled,
Örülök érted,
Bár mosolyom még gyenge,
De igaz.

Ne sírj, ha kérlek,
Ne mondj ilyet Édes,
Nem akarom, hogy keserű
Szájízem megfertőzzön téged.

Míg te leszel,
Maradok én is,
S ha örülsz,
Én is örülök,
Ha sírnod kell,
Hát szólj,
S megoldom bánatod.

De most ne sírj,
Mert mosolyognod kell,
Ezzel enyhítetted eddig
is bánatom,
Ott vagy végig lelkemben,
S ezt csak is Te tudhatod.

Hiányzik valami,
Sajnos azt pótolni nem lehet,
De nyitottam szívemben néked
Nagy teret,
Hogy ott csak az örömnek
Legyen meg a hely,
Oda járok én is,
Ha kell egy kis csend.

Boldogok, akik

(Milyen rég volt... Te Jóisten! Emlékezni fájdalmas, de szép...)

Boldogok, akik siránkoznak,
Mert nem kapnak semmit.
Boldogok, akik tékozolnak,
Mert életük semmi.
Boldogok, akik megmaradnak,
Mert széthordják őket,
Boldogok, akik csak úgy vannak,
Mert utánuk nem marad semmi sem!

A csönd

Hull a hintázó szélnek
Apró pisszenéseire álmom,
Csöndben forognak,
Alszanak a malmok,
Létrára mászom, pihenek egyet,
Vagyok a csöndnek
Édes 'egyetlene'!

Nincs Címe

(Minél beljebb ások...)

Jót borozgatok egyedül az ágyon,
Mellettem a hazugság, s várom,
Mikor ürül ki a toll,
Mellyel isten szavakat pakol
A földi-helytartós könyvébe!

Az oxigénhez

(Sajnos aktualitások, pedig ezt is 2004-ben írhattam)

Ha gombócot nyelnék,
Megfulladnék, esküszöm,
Ha gombócot nyelnék,
Megakadna torkomon,
S elzárná az utat
Tüdőm felé! Tüdőmbe
Vezető utadat!

Jaj, ha egyszer

Én is

(Ez még régebbi...)

...

(Régi "vers")

Derűlátó lettem
Boldogtalanságom
Ban!

Egy, ami igaz

Elernyedt lelkem,
Most érzéketlen fekszik
Valami sík talajon.
Dermedve nézi az eget,
S nem akar visszajönni.

Valami hit esne most jól,
Valami szárazra iható,
Valami kedves, és jó,
De a világ nem erre való.

Annyi élet, és elmúlás mellett
Most pont nekem lett maradásom,
Lehettem volna halandó,
De egy pillanatra halhatatlan
Lettem.
Átgázolt rajtam,
S begörnyedtem.

Most helyettem más ment
a túlpartra.

A légy temetése

(2004)

Ránéztem szobám asztalára,
Hol pihent csendben egy legyecske!
Törölgette rút arcocskáját,
Ölelte apró rovátkáját!

Néztem, néztem, ahogyan alszik,
Járkál, repül szemeim előtt!
Töprengtem, még meddig élhet,
És lecsaptam rá egy kedves képpel!

Ott feküdt, lélegzete megszűnt,
Sajnáltam, hogy élete ennyi!
Néztem, s közben jöttek a legyek,
Siratták, gondoltam elmegyek.

Szobám ajtajából hallottam,
Amint koporsóba helyezik!
Összegyűltek szobám sarkában,
S átadták a gonosz hangyáknak!

Szépség

Mire gondol a fény,
Mikor megszűri a földet
Övező légkört,
Mit érez a fény,
Mikor becsapódik,
És látványt alkot.

Mit szeret a fény
Hallgatni, míg ideér,
Mire szeret nézni,
Míg odafönn
Kóborol.

Hová tűnik a fény,
Mikor innen elmegy,
Mit érezhet ő,
Míg lefesti az eget.

S nézi az isten,
Miként én alkotok,
S nézi az isten,
Miként a fény
Egy hideg párát megvakít,
S teste által
Rátekint
A reggel
Ébredező világra.

Ma is látni akartalak

Megnyugodott a lelkem
egy röpke pillanatra,
Az idő hullámzott felettünk,
Mélyen belenéztem szemedbe,
Hogy lássam,
Az vagy-e, kit hittem.

Néztem mélyen a szemedbe,
Már talán nem is figyeltem
Arra amit mondtál,
Csak bólogattam igenlőn,
De értettem minden pontját.
Most melléd kéne ülnöm,
S ölelni csendesen,
Nyugtom árva virágai
Kinőttek teérted.

Elhízott lelkem szomjúsága,
És fázott a fájdalom,
Megrekedt bennem az érzelem,
S úgy éreztem,
Nincs is bajom.

Kegyetlen életem
Most egy percre megpihent,
Átláttam a végtelent,
S azt is,
Ami nem lehet.