Szeretlek,

S ezt még el akartam mondani,
Még el kellett mondanom,
Egyetlen, apró szó,
De benne van minden,
Benne a törekvés, a jó,
A törődés feléd,
És a mindenható két keze,
Benne van, hogy hallod,
El nem téveszted,
Benne van sok-sok
Ígéret,
De legfőképp
A szeretet.

Szomszéd

Hogy tudsz így élni?
Míg előtted
A világbéke
Szomszédja
A
Halál!

Álmos hallucináció

Általános depresszióm
Kölcsönös zajba lép.
Átmegyek egy
Transzcendens égen,
Belépek a teremtés
Koronájába.

Átnézek szürke
Fellegen,
Belesek a nagy
Mennyeknek
Kapuján,
S látom,
Mennyi ember
Egyszerre
Kólót jár.

Élt huszonnégy évet

Elhunyt!
Hangzik a riadt
Félelem,
Élt huszonnégy
Életévet!
Béke poraira!
De hisz teste
Még oly fiatal.

Bár lelke bölcs
Volt,
S mint valami
Szent,
Végignevetett
Egy egész
Évezredet.

A nagy szentek
Sorra elmehetnek,
Ha látnák,
Mit nem tett
Meg Imre lelke.

Halott.
Élettelen teste
A föld koronájába
Hull,
S én nézem,
Miként eltűnik.

Nagy szavak

A nagy szavak
Nemes egyszerűséggel
Semmivé vállnak
Előtted, érted.

A nagy szavak
Értelmük vesztve
Tapossák le
Egymást, miegymást.

A nagy szavak
A némaság porába
Hullnak, mint
Egykor, a Lenin-szobor.

Te lettél életem

Lelked mossa tisztára
Fekete lelkem,
Bensőm krisztusa
Kitisztulni látszik.
Látom kelyhed,
S látom megtestesülni
A benned lakozó
Hihetetlent.

Életem egyetlen
Pontja te magad lettél,
Az igazság bajnokaként
Rántod le a leplet
A hazugságban lakozó
Képről.

Most te lettél életem,
Te vagy lelki mosószerem,
S én minden nap
Hozzád járok,
Hisz a valóságban
Csak terád vágyom,
Mert a valóság is
Veled egy álom.

Te

Angyal vagy Te,
A leghatalmasabb,
A görög mitológia
Lírája,
A költészet fenséges
Csodája,
S művészi alkotásod
Már önmagad vagy.

Tisztaság

Hogy Te vagy az,
Nem vitás,
Gondolati formalitás,
Hogy mondani,
Szeretlek,
Fogalmazni máshogy
Már nem lehet.
Szavakkal körülírt
Bűnös szándék,
És kikelt halmazok
Túrják szét fejem,
Hogy szavakat találjak,
De elfog a benned
Való félelmem.

Ha megfogalmaználak,
Nem lennél Titok,
A világ titka
Legyen mindaz,
Amiért téged
Megszerettelek.

Ha létezik a nagy
Isten, bocsássa meg
Minden vétkem,
S szerelmed mossa
Tisztára lelkem.

Elvakítsalak

Szólj, ha már
Túl sokat láttál
A világból! Szólj!
S megyek,
Hogy ha csak egy percre,
De elvakítsalak.

A Nap

Ha bolygó lennék,
Csakis a Föld,
Mert Te a bolygók közt
Csakis a Nap.

S úgy vonzanálak
Gravitációmmal,
Hiába vonzalmad
Nálam sokkal nagyobb.

Tévhit

Tévhit az élet,
Sűrű lekvár,
Melyet kenyérre lehet kenni,
Oly simulós,
Olyan édes,
Mégis megszórjuk
Egy kis édesítőszerrel.

Ezt talán boldogabbá
Teszi látszatunk,
Befelé sírunk,
Kifelé bájolunk,
Míg bensőnk erejével
Mérjük le tettünk.
A biztonsági őrnek
Is nekiesünk,
Hogy ábrándjaink
Tévhitét
Szürkére fesse isten,
S ez az, ami
Az Élet.

Reinkarnáció

Tárgyak, múltak,
Képek és tájak,
Összeforrt lélek,
Egyazon maga,
És önismerete
Mélán tekint rám,
És hív.

Most folyókba
Fojtanám lelkem,
Hogy halálom után
Élnem ne kelljen.
Önmagam reinkarnációja
Vagyok, s minden
Ugyanúgy zajlik,
Mint előző életem
Letöltött éveiben.

S mindent úgy teszek,
Mert máshogy
Már nem tudok cselekedni.
Mindig ugyanott rontom el,
Hogy még egyszer
Élhessem,
De nekem ebből már
Kezd elegem lenni.

Laikus vers

Elgondol az jövő,
Miként legyek benne
Idő, miként rám szorul,
Hogy legyen.

Te jöjj velem,
Te legyél mellettem,
Hiszen a megismerés
Egyedül
Csak képzelgés, és
Félelem.

Legyek én melletted,
S jövőnk legyen egy,
Míg külön múltunk
Egybe nem forr.