Új helyen

mostantól itt:

http://kovabor.cikkelde.hu

Farsangi groteszk

Mikor jöttem,
Anyám arcát húztam magamra,
Anyám kezében ringtam el.

Jöttem, s maradásom
Arcai folytak,
Lebegtek,
Míg jöttek velem szembe
„Elszörnyesedettek”.

Gondoltam,
Magam valék egyedül,
S nincs más, ki szeressen,
Nincs ki újra mellére kapjon,
S bimbaján növekedjek.

Ledobtam magamról
Gyermeki arcom,
S felhúztam rá felnőttes fejemet,
Ideálok vonszoltak végig,
Míg korszakok peregtek felettem.

Hazug voltam, és hamis,
Istenem tagadtam meg,
Mondtam én magamat egy realista
Istennek, s nem törődtem,
Mint megy a másik,
S milyen farsangi jelmezben
Táncol felém.

Csak voltam.

Egymagamban táncoltam,
S a drognak maszkjába bújva féltem,
Míg Isten megérintett
Mind a két kezével.

Jött a halálgúnya,
S jött a nagy szerelem,
De mindig maszkban voltam,
S nem voltam fedetlen.

Majd jött az élet újra,
S ledobtam köntösöm,
Újra újszülöttként
Istenre esküszöm.

Most itt állok e farsangon,
S nem húzok jelmezt,
Most magamat játszom,
De meg sem ismertek.

vigyázzak rád

bolyongok veled,
el nem mehetek,
mint sűrű foszlány
tengerek…

maradok.

ha halak úsznak,
én sírok,
még itt vagyok
veled,
nem mehetek.

árnyak leple alatt hulló csillagok
járnak,
én itt vagyok neked,
hogy vigyázzak

rád.

LÁTHATATLANOK

elkerült a fogság,
most állok előtted szabadon,
harangok zúgnak,
köszönöm,
megvagyok.

vakon,
pánikba esett kellemetlen
szagok futnak át testemen,
éhes vagyok,
nincs menedékem,
míg ázott hajamba
lóg a nyár.

porba hull
az álom,
porba hullott álom
kel,
lépdel,

míg lépten-nyomon
úgy énekel a szív,
ahogyan ver.

port szívott
tüdőm,
abból is jobb fajtát,
mint gazdagéknál
a konyakot
mérni szokás,
nálam a súlyom.

kezembe hulljon
a tél.

MOST VALAKI SZOMJAS,
HÁT ADJ INNOM, URAM
MOST VALAKI ÉHES,
HÁT ADJ ENNEM NEKEM,
MERT KI MOST FÁZIK,
TE VAGY,
HÁT HADD TAKARJALAK
ELNYŰTT KÖNTÖSÖMMEL.

adj erőt URAM,
hogy lássak előre.

HOGY LÁSSAK...

kezemmel fogjalak

felhők alatt suhan el
a világ,
míg mögüle
a néma fogja magát,
s kiáll,
hogy ütötte már az óra.

csak egy pillanatra,
de az is sok,
hogy elég legyen,
elég legyen!
már.

túl csendes a világ,
hogy hátba veregesd,
s mondd:
jól vagyok,
itt egymagam.

agyam
kínzó sejhajait
hullatja a világ,
könnyek csepegnek ott,
hol egykoron eső,

s eső hullik onnan,
hol könnyem patakja
lépdelt felfelé,

óh! merengő isten,
halljam hát szavad, hogy
jössz,
léptedet látva
szaladjak
kezed ölelésébe,

míg vár csendben
a jövő,
én múltadból
kitépve testem
ölelkezem.

kezem feléd
nyújtva sikongok,
ó! uram! jöjj,
vasra vertek,
s megbénítottak
vén nem hívők,
kik még saját szavukat is
rabigába hajtva
maradtak meg
egy igazabb, szebb napra.

hát jöjj, s szabadítsd meg lelkem
lelkem fogságából,
én gyámoltalan,
én igen szűk pásztor,
ki hallja bár az égi
felszólítást,

de egyik oldaláról
a másikra alszik át.

süket vagyok, hát adj füleket
nékem,
mert vakságom van most
terítéken,
hogy szemem, mit adtál,
oly mostoha,
oly vak,
hát nem maradt nékem más,
mint hogy kezemmel fogjalak.