Vannak érzések, miket nem lehet megfogni. Az olyan pillanatok, mikor ülsz egy robogó vonaton kinézel a tájra, amire éppen abban a minutumban ült rá a nap első sugara.
Meglátod a tájat, és érzed a hatalmas, rád nehezedő több ezer tonna világot, mégis oly könnyedén cipeled. Rádöbbensz, hogy valami űrben élsz, s hogy ez az egész légkör egy meghitt, békés szemhunyás eredménye.
Eszedbe jutnak a mozzanatok által keltett porhanyós félistenek, melyek szelídítik lelked, elfelejtesz egy percre mindent, kitörlődik az összes éved. Újra újszülöttként tudod nézni ezt az egészet, s úgy néz vissza rád, mint az álomkór. A pusztaságban siklasz, látod zavaros elméleteid, látod azt az érzést, amit soha nem tudsz megfogalmazni, mert az emberi elme olyan apró hozzá képest, hogy nemhogy nem tudja megfogalmazni, de még szavakat sem alkotott rá.
Bizarr teremtményei az istennek hívják fel figyelmemet az összeomlott tézisre, mely gond nélkül átcsúsztat egy olyan ihletésű korba, ahol még nem az emberek voltak a teremtés koronái, hanem a teremtés koronája volt az ember.
Meglátod a tájat, és érzed a hatalmas, rád nehezedő több ezer tonna világot, mégis oly könnyedén cipeled. Rádöbbensz, hogy valami űrben élsz, s hogy ez az egész légkör egy meghitt, békés szemhunyás eredménye.
Eszedbe jutnak a mozzanatok által keltett porhanyós félistenek, melyek szelídítik lelked, elfelejtesz egy percre mindent, kitörlődik az összes éved. Újra újszülöttként tudod nézni ezt az egészet, s úgy néz vissza rád, mint az álomkór. A pusztaságban siklasz, látod zavaros elméleteid, látod azt az érzést, amit soha nem tudsz megfogalmazni, mert az emberi elme olyan apró hozzá képest, hogy nemhogy nem tudja megfogalmazni, de még szavakat sem alkotott rá.
Bizarr teremtményei az istennek hívják fel figyelmemet az összeomlott tézisre, mely gond nélkül átcsúsztat egy olyan ihletésű korba, ahol még nem az emberek voltak a teremtés koronái, hanem a teremtés koronája volt az ember.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése