Rablók

Fejem fölül lopták el
A házat,
S míg ágyamban
Feküdtem,
Hát elvitték azt is,

Olvastam egy könyvet,
S míg világít egy
Lámpa, úgy lopták
El lelkem,
Csöndben, és fázva
Ültem velük szembe,
Előttem a könyv,

Néztem mélyen bele,
Egy Ady kötet volt,
Láttam, mikor
Lapoztam valahol
A háromszázról
A kettőhatvanra,
De a lámpa
Már nem volt
A szobában.

Tökéletes nap

Legyen ez a tökéletes
Nap, s ha nem
Így záródna a többi,
Akkor csak legyenek
A szürke hétköznapok.

Megfigyelni a változást
Benned, miként megy
Végbe a tudás,
Miként létezel,
S tűnsz el,
Úgy fájhat az
Árulás.

Bepiszkít valami kosz,
Kicsi, de hajlandó
Maradni,
Ott van lelkem kabátján,
S ingén,
Nem akar fakulni,
Nem akar meglenni
Egymagában, máshol.
Nagyra akar nőni,
De jöttél te,
S kimostad.

Imádságra

Ujjaim közül kifolyik
Az élet,
Teremtenék magamban
Egy szebb képet,
De elárultattam.

Már bensőm ezer
Évével másként látok,
Tán még hősnek is
Mondanám magam,
S hogy ti itt vagytok,
Végképp elenyészek.

Rám borul az est,
Ma sem tettem semmit,
Azon kívül, hogy
Térdre rogytam
Isten előtt.

Adsz-e

Kérdeznélek,
Adsz-e magadból
Többet, de mire
Szólnék,
Te már oda is
Adtad az egészet.

Telefonfülke

Aprópénzre váltanám
Az életem,
Hogy egy fülkéből
Telefonáljak
Neked.

Úgy faggat

A megbocsájtás
Szavait hallom,
Az ég kék színe
Teregeti a bennem
Megbújó szavak
Szürke kérdéseit,

Mint álmatlan jóság
A test gondolatába hajt,
Úgy faggat a tél,
Mikor jön a nyár,
S mikor a teremtés
Lidércei múlnak,
Úgy szombat,
És vasárnap.