Jólvan

Jólvan az úgy,
Ne rágódj rajta,
Szeretlek,
S Isten tudja,
Perceim.

Jólvan, most
Leteszem,
S fülembe
Visszacseng
A szó,
Jólvan, leteszem.

Jólvan,
Ne aggódj annyit,
Vigyázni fogok
Magamra,
De mond még,
Oly jól esik,
Hogy
Vigyázzak.

Jólvan,
S most képzelem
Arcodat hangod
Mellé,
S jólvan,
Mondom,
Hogy mondjad,
Hallgatlak.

Jólvan úgy,
Ahogy ez most van,
Nem keresem kérdéseit.
Jólvan nekem
Így a Te,
Jólvagyok,
Hogy Jó legyél.

Könnyebb

Most, hogy beszéltünk,
mennyivel könnyebb,
Mennyivel szebb így a délután,
Mert tudom,
Hogy még mindig gondolsz rám.

Most, hogy beszéltünk,
Már nem fáj annyira a tett,
Emlékeimből kiűzted
A rémképeket.
Megint kezdtem visszaesni
Valami depressziós múltba,
S okolni magam valamiért,
Hogy csak hibáztassak.

Gondolok rád,
Gondolok sokat,
Hiszen oszlatod felhőim,
Gondoskodón
Tekintesz rám,
Megóvod terveim.

Kerestelek

Hegyeket másztam meg,
Sétáltam erdőkben,
Kerestelek téged
Minden mozzanatban.

Félreeső helyeket néztem,
Hátha ott talállak,
Meglellek,
Néztelek minden bokron,
És fán, de sehol,
Sehol nem voltál.

Felmentem a hegyre érted,
Hátha ott vagy,
De nem leltelek
Egyetlen bozótban
Sem,
S mikor lejöttem
Onnan,
Feltekintve
Megláttalak
A jégről visszavert
Napfényben.

Egy mondatban

Lélegzetem vagy,
És tüdőm,
Gondolatom, és
Szavaim.
Rezzenésem,
Minden porcikám
Te vagy,
S az,
Ki boldogít.

Délelőtt

Messzibe hajló két kezem a nap,
Átkarol, ölel csendesen.
Közeli érzékeim mind elhagynak,
Ébredek foszlányok kebliben.
Ájultan fogok bele a mába,
Nézem halkuló szavad.
A teringettét,
Nekem csak ez maradt.
Állok vizes bokrok
Szél fújta tekintete előtt,
Mint állandó monstruma,
De szép délelőtt.

Az ősz

Megbénult szervezet,
Hiányos öltözékű nyár,
Ugyanaz az élet,
Csak kicsit silány
Köntösbe bújtatva.
Várja ő is, hogy elmúljon,
Várja a lélek jelenlétét,
Körülötte minden élettelen,
De a legszínesebb költemény.

Rágondolva mindig
Szomorú leszek,
Hogy jön,
De meg nem állíthatom,
Kell jönnie,
Tudom nagyon,
De képzeteim látványa
Hiú,
Akár egy kisfiú
Nézem zord szemmel,
S taposnám létébe a gyönyört,
Tudsz-e nekem olyat mutatni,
Mint más,
Félek kicsit az ősztől.

Megbabonáz mégis,
Ahogyan kibírja,
Hogy szépséget takar,
Hogy ha majd újra
Virágzik a táj,
Eszünkbe jut,
Létezik elmúlás.

Tükörkép

Feléd nézek, át a világon,
Benned rejlő önmagammal
Nézem magam,
S Te belőlem nézel
Önmagad szemébe,
Egyként ébredek veled,
S egyként fekszem,
Együtt vagyok benned
Tévedésben,
S reményben.

Rád nézve önmagam
Részleteit látom,
Rád nézve máris
Hiányzol,
S bensőd fogalmai
Tükröződnek rám,
S ezáltal vissza Tehozzád.

Önnek egy új üzenete érkezett

Képzetemben gombolkozik ki
A nyár,
Ez az egész fennforgás,
Hogy egy nyáron vesztek,
S kapok,
Egy életben sokkal több vagyok,
S ha már csak élni kellene,
Mondhatnám,
Megéltem életem hátralevő
Részét,
S talán még többet is.

Üzenet

A HÉV most lassú indulóra hív,
Felkér egy egyirányú táncra,
Most keringőzünk ketten,
S álmodunk a nagyvilágba.

Reggeli szellők édes mosolyának
Mondom el a tegnapot,
Mondok nekik hozzád szépet,
Vigyék el a napsütésben,
Súgják füleidben,
Mert ezt biztosan meghallod.
Hallani fogod,
Ahogyan a tücskök is a réten
Már csak teérted veszik elő
Hegedűjük,
S a hangyák szorgosan
Reggelhez készülődnek,
A kávé még forró,
A munka sok,
A Föld Teérted forog.

A zöldellő táj egy pillanatra
Megáll,
S új dalba fog,
Most más a vidék,
És a házak is máshol
Állnak,
Miattad az éghez kiabálnak.

Késztetés

Késztetést érzek,
Hogy közöljek neked
Közbevetett érzéseket.
Késztetést érzek,
Ritka késztetést,
Hogy hasonló
Szavakat préseljek
Egymás mögé.

Késztetést érzek,
Hogy keresselek meg,
Hogy fogjam két kezed,
Az már nem késztetés,
Hogy nézzek szemedbe,
S lássalak,
Hogy veled legyek,
S úgy imádjalak.