Elhallgat minden

Most egy pillanatra Teérted rugdos a táj,
Most nekünk egy percre csak Te maradtál.
Hátunkon valami rozsdás kereszttel,
Emlékezünk rád, arra, ki most ment el.

Elhallgat a csend.
Egy pillanatra maga elé mered,
S újra sírni kezd.
Csak Teérted süvít most a szellő,
Hát hogy szeretted a nyári
Viharokat.
Hát hogy untatott téged a tévé,
Hát hogy mondtad,
Inkább kapcsolj át.

Most viszont minden csak Érted hallgat.
Most egy pillanatra elhallgat minden,
Zuhog az eső, fúj a szél,
Senki másért,
Csak Teérted.

Aha,

(Ez is.)

Még hogy én bolond?
Nem, csak agyam nem
Fogja föl, azt ami vele
Történik, s elvegyül
A törpék közt, hogy
Ennyire fáj, hülye lennék,
Mert még meg sem értem,
Mi az, hogy bolond!

Hogy ez van

(Szintén egy 2006-os)

Elsiklott fejünk fölött,
Elsiklott, észre sem vettük,
Hogy ez van!

Megbotlott lábunk alatt,
Megbotlott, még föl se fogtuk,
Hogy fölállt!

Integet szemünk előtt,
Integet, mi csak nevetünk,
Hogy értjük!

Csak hallgatok

(Egy 2006-os vers)

Menekülök hozzád, menekülni,
A nyugalom férkőzik belém, mi
kor veled vagyok,
Olykor csak hallgatok.

Szép, meseszép álom ez az egész,
Mint valami igaz gyémánt, a kép
eken szélmalom,
S olykor csak hallgatok.

Meredek szép szemedre kedvesem,
Sziklaként tartasz, tartasz, tartasz csend
esen angyalom,
Mikor csak hallgatok.

Egy igaz pillanatomban

Elmegyek én a folyóhoz.
Most nincs erőm,
Most nem harcolok.

Majd egy igaz pillanatomban
Belenézek mélyen a szemébe,
S nézni fogom addig,
Míg végül ő is igaznak bizonyul.

Egy igaz pillanatomban
Megállítom sebes folyását,
Megfogom grabancát,
S kiszárítom.

Egy igaz pillanatomban
Talán még meg is bocsájtok,
Egy igaz pillanatomban
Korbáccsal odavágok.

Ő végzi tovább minden napját,
S hiszem is, hogy jól teszi,
Hiszem, hogy jól vannak
Az élet miértjei.

Nem hagy a csend

Elképzelem, miként lenne az idő,
S mögötte van-e kelendő.
Kell-e nekem olyan érzés,
Mivel szeretni lehet.

Kell-e olyan puritán hangulat,
Mely szoknyák után hajol, kutat,
Van-e nékem hozzá kedvem,
Mond meg, ha kell, istenesen.

Elutazni

Miként lassan táncol, ki mulat,
Úgy hagy alább a megszokott hangulat.
Miként nézek én is az otthagyott lány után,
Úgy leng a zászló is a budai vár fokán.

Menj, rohanj, innen tünnöd kell,
Itt téged nem várnak,
Csak hagyd,
Csak nyugodj bele,
Ott van a helyed,
Ahová most megy el
Az utolsó gyors,
Nézd, hogy énekel.

Nyugodt vers

Most megnyugszik minden,
Megnyugszom én,
Hogy ott legyen minden,
A világ tetején.

Most rágyújtok egyre,
Hogy a másikat,
Elszívhassam lassan,
Nyugodt pillanatban.

Ott ülünk mindnyájan,
Már alszik a csend,
Zuhan a semmiség,
Mi nincs is odabent.

Elszundít a reggel,
Kicsit elaludt ő is,
Már vagy három perc telt el,
De nem változik semmi.

Igazán

Igazán vagyok, igazán létezek,
Szívemben dobog az igazán képzelet,
S igazán hinni most nincs mit,
És nincs kiben,
De igazán akkor majd megért
A félelem.

Igazán örülök, hogy vagytok itt mellettem,
Igazán nem tudok mit írni
Tinéktek.
Igazán, igazán elment a bátorság,
S igazán nincs bennem semmi.

Igazán nem tudok szerelmes lenni,
Igazán nem tudlak téged átölelni.
Igazán szívemben nem fér
Már be semmi,
De igazán csak téged tudnálak szeretni.

Igazán nem ismerlek,
s igazából te sem,
Igazából már szeretlek,
De igazán még nem,
Igazán várom már,
Hogy szemedbe nézzek,
Igazán hinni,
Hogy mindennek vége!