nehéz

most lenni,
nehéz álomba merülni,
nehéz.

nehéz most órákat
az értelembe hullni,
nehéz most minden,
mi máskor oly könnyű,

nehéz visszanézni,
s nevetni is
nehéz,
nehéz a nehezet
könnyen kezelni.

nehéz most érezni,
s szomorúnak lenni
nehéz,

nehéz az egész,
s a fél,
az is nehéz,
nehéz az istenhez szólni,
nehéz keresni egy papírt,

nehéz leírni mindent,
mert úgy vakít
nehéz könnyek sorra jönnek,
nehéz
úgy kezelni
az egészet,
nehéz,

nehéz most tekinteni,
s nehéz a sorokba
látni nehéz,

nehéz hinni,
mert nehéz a hit,
nehéz a végzet,
de könnyű a düh,

könnyű az érintés,
és könnyű a pára,
könnyű a levegőben,
ide bezárva.

könnyű az istennek,
mert most Ő neki
segít,
s könnyű róla jót írni,
mert nem tudott rossz lenni,

könnyű már sírni,
s könnyű siratni,

könnyű az óceánt
az űrbe kivetni.

könnyű a szó is,
már könnyű az ima,
könnyebb a hit is,
de nehéz az iga.

Most,

mint valami
Megmagyarázhatatlan...

duna

Átsiklik valami gyöngyszem a dunán,
Nem szeretlek már úgy, igazán,
Te vagy, ki elloptad őt,
Te átkozott faggyú, a felelős...
duna, mint valami soros mellékállásban
Életelvevő,
Valami igaztalan hitű bölcs agg,
Kinek nincs jobb mersze, csak halad.
Nem áll meg átgondolni,
Nem áll meg figyelni, hogy szürke,
És élettelen vized mossa partjainkat,
Kicsiben itatsz,
De nagyban elhitetsz.
Gondolj a holnap felkelőire.

Érzed

Milyen elgondolkodtató,
Variánsok százai lebegnek ott,
Ahol egykor emberi agyam tengődött,
Tehettem volna valamit,
Vagy akár csak nem,
S most itt ülök szobájában,
Mint egy alvadt óceán!

Várom, hátha betoppan, Ez csak vicc,
Ennyi az egész, jót mulattunk,
De most menjünk inni,
Menjünk mulatni,
Halász úgyis elhúzza a nótámat...

De nem, valami véget ért,
De valami új kezdődik most,
Elhiszem, s tudom,
Most odaát néz,
S mondja hangosan:
Ennyi az egész!

Mert az Igazán Te voltál

(Búcsú a Bátyámtól, Testvértől, Baráttól.)

Elaludtál, értelmed földi kertje
Odébb gyalogolt,
Átültetted Prekócod, mert szőllőként
Éltél,
Átforgattad az egész földet
Egy igazi nőért,
S mindig igaz maradtál,
Őszinte, vagány,
S merted vállalni azt, ki vagy,
Úgy voltál, maradtál teljesen önmagad.
Az élvezet, a hit,
Mint szemed fénye keringett
A csillagok felett,
Letaposva ezzel minden égitestet.

Gyere ki, fázol,
Az éjjel hosszú,
S máris hiányzol,
Hallgasd megint a Prekovácot,
S mellé halk Etnograd hangja száll,
Mert az Igazán Te voltál.

Az Angyalok között

Most odafönn kólózik az égi

Angyalokkal,

Ropja, s úgy mulat,

Mintha a földön volna.

Hallgatja, ahogyan mi itt

Siránkozunk,

Régi emlékeket hozunk

Valami igaz, becses

Helyről.

Találkozunk majd,

Mikor nekünk is menni kell,

Odaát átrendezed most a mennyeket.

Ez nem stimmel így,

Istenem ez sem,

Legyen itt ez,

Oda meg az kell.

Mert Te aztán egy ÖRÖK vagy! Ugye?

(Ima Imréért, mely egy kedves kis történetből alakult címmel nyitható. Az eredeti megszólítás Imre felé, „Mert Te aztán egy ökör vagy! Ugye?)

Most, hogy minket fentről figyelsz,

Akár csak egy angyal, Vigyázz ránk!

Most, hogy te ott fönt vagy,

Kiabáld ÖRÖK nagy hanggal,

Hogy még a földön is mindenki

Hallja,

Mily nagy hangod van,

Mindent beterítesz,

De azért szólj pár szót az érdekeinkben.

Igyál drága bort a legszebbik pohárból,

S amit már nem tudsz meginni,

Küld el nekünk,

Had jusson ki nekünk is

A mennyországi kupából.

Ámen

Kommunikáció

A ’mobilod’ itthon hagytad,

Hát hogy hívjalak fel,

Akkor üzenetet küldj,

Hát milyen ott a menny?

Vannak-e szép lányok,

S van-e ott hargita,

Milyen odaát a magyar hon,

A Haza?

Lehet-e fingani, s büfögni egy jót,

Van-e választék ízletes borokból?

Van-e szép nagy házad?

S vannak kocsik is?

Harmonika hangja száll,

Vagy csak egy verkli?