dunához

Mintha ma más lenne
A levegő,
A folyó szellemisége
Megszűnt,
S nincs tovább,
A csend ül,
S csendül
Bennem a lét.

Harangok dalolnak
Tornyok fellegében,
S mint délhez illő
Nóta, ennek nincs
Vége.

A busz késve ért
A révbe,
De a duna szalad,
Kiesett hegyének
Megfosztott vágya.

Ölj, ha kell,
Tombolj, szaladj a
Mába, harcolj
Önmagadért,
Te örökérvényű,
Szomorú árva.

Dadogó

Dadogok
Da
Do
Gok
Nem 
Tu
Dok       érintés nélkül
      szelíd akarat
              a pont,
          Este van,
              Jónapot,
    Kelj fel
             Lázár,
        Halld,
             ott a halál,
     Csak épp
            mással van
                   Elfoglalva

Rózsakert

A szerelem rózsakertje
Most a bennem lakó
Manók akaratos
Igazsága.

Ha egyszer vége is
Lesz az életnek,
S bennem haldoklik
Majd a táj,
Lelkemnek
Egész szigetét majd
Rózsák borítják.

Újra tavasz van

Két kezemmel foglak,
Ölellek csendesen,
Álomtól a tegnap,
A jövő már végtelen.

Mindennél és jobban,
Mint kerge nyulak
Futnak köröket
A réten,
Szaladok vígan,
Őrülten teérted.

Gondolj rám! Szóba tért
Vánszorgás az est,
Pihenni térek, de
Ő rest elaltatni.
Most fogom az egészet
Hátrahagyni,
S valami isteni
Hiúságot kérve
megmaradok veled
A napsütésnek.

Hozzászólok most,
Ti égi madarak,
Fényletek, s húztok
Világost tavasszal,
Most tél van,
Kemény őszi szél
A szellő szárnyát
Veszi fel,
S álruhában már
Elhiszem,
Újra tavasz van.

Országút

Kitekint,
Ki tekint ott, a
Borús utca vissza rád,
Nehézkedve lopódzik
Szívedbe a szép.

Bárkák loholnak négy
Keréken, mindegyiknek
Külön kapitány,
Megy az egyik,
A másik meg nem áll.

A házak terítékén
Vannak magasak,
Szépek, kopott úri
Udvar, ugarba
Aprított rétek,
Halványan dereng,
valamikor szerettem
Őket.

Kerítések zajából evett
A kutya kolbászt,
S gazdagéknál
Álla világháború,
Oly szomorú,
Van miből
Veszíteni.

S az utca vissza rám,
Kölcsönös a szerelem,
A lázadás töri fel
Kátyúba bújtatott bánatát.

Nem vagyok

Ha nem, akkor
Most miért a
Létnek kamionjára
Pakolod a lírát,
S teát iszva
Mormol egy imát
A toll,
Már nem vagyok
Sehol.

Ami van, az
Kies lét, ceruzaelembe
Préselt energia,
Kiszabadítanám,
De vele nem
Bírna az
Emberiség.

Hazudtam én valaha?
Igen, az egész életem
Hazugság, csorba
Vasoszlopok
Példázataként
Rozsdás zászlórúd,
Szakadt zászlóval.

Barangolás

Nem találok oda,
Nincs dzsipíeszem,
S flancos noteszbe
Jegyzett utcanév
A tábla,
Talán hátba kéne
Vágni az istent,
Nyakon a járókelőt,
Hogy ott van.

A buddhizmus áldozatait
Sajnálva alkotok
Rám nehezedő térképet,
Beleírom,
Hol jártam,
Hol meg nem,
S most egyedül
Vagyok erős.

Legyengít a nátha,
Rossz valakivel
Bezárva egy testbe,
De ez jutott,
S eltévedek,
Bárhol is voltam,
Nem találok vissza.