Most alkonyra mámort

Most alkonyra mámort
Kell innom,
Már nem iszom alkoholt,
Akkor is csak keveset.
Nem tudok berúgni egy 'isteneset'.

Kérdezném elfojtva
Vízbe fojtott bánatom,
Most hol vagy,
Merre nézel,
Vagy csak úgy valahol
Táncolsz,
Hiányolsz-e minket úgy,
Mint mi földi halandók
Téged!

Ha eljöttél volna

Ha eljöttél volna,
Most együtt ülnénk itt,
Együtt néznénk az eget,
És fognám mélyen kezed.
Ha eljöttél volna,
Talán nem is beszélnénk,
Talán csak csendben
Egymás szemébe merednénk.
Ha eljöttél volna,
Nem jönnél egyedül,
Veled jönne mindaz,
Miért most szívem
Enyhül, ha jöttél volna,
Ha jöttél volna most,
Nem lennék egymagam,
Nem ülnék bánattal szívem
Hegyén,
Mert itt lennél.

Gyászomban

Mindenki csak hív,
De már nem veszem fel,
Annyi a telefon,
Hogy sorra merülök.

Mindenki csak hív,
S beszélek velük,
Mert tudom, akarnak
Valami vigasztalót mondani.
Most viszont egyedül
Maradtam gyászomban.
Itt maradtam a család kezében,
Mindenki csak szólni akart,
S ez adott erőt,
Egészet.

Meglátom bennetek a jót,
Csak már annyira szaladtok,
Hogy valahol a múltban
Maradtok.

Üljünk le egy percre,
S beszéljük ezt meg.
Nem kell a telefon,
Ha látlak titeket.

Egy percetek csak van,
Hogy megálljatok az utcán,
S ne csak köszönjetek,
S nézzetek furcsán,
Ha nem azt kérdezem,
Hogy vagytok most,
Hanem megkérdem,
Mi a gondotok.

Szólni akarok

Még szólni akarok,
Kiabálni egyszer,
Mondani valami nagyot,
Valami igazán merészet,
Valami hiú ábrándba
Kebelezett sort,
Melyben ott van minden,
Amit a világ adott,
Elvett.

Valami olyan mondatot írni,
Mely nem csak üres hablaty,
Melyben van tanítás is,
És van benne hajlat.

Szólni szeretnék,
De nem merek már.
Félek mást mondok,
Mit fületek kíván,
Félek most is csak
A bánat szól belőlem,
Félek, majd
Túl sokat adtok,
S nem bírom
Visszaadni
Mindazt,
Mit kapok.

Ha csak helyettem szólnál

(Timi, Remélem tudod, hogy ezt csak neked írtam.)

Ha csak helyettem szólnál,
Már akkor is elmondanál
Mindent,
Csak beléd kellett néznem,
S döbbenten álltam
Erős várad előtt.

Lelked parányi helye
Oly sok jóságot takar,
Lelked hatalmas tere
Befogad mindent,
S mindenkit.

Mintha csak helyettem szólnál,
Mondasz ki erős szavakat,
Erősödik a lelkem veled,
Mert tudom,
Mi az, mi téged szorongat.

Helyettem is sírsz,
Csak ne kelljen annyit
Nekem,
Helyettem is létezel most,
És nézel felfele.

Nehéz most a sírás,
És nehéz a nevetés,
Nehéz most bolondnak nézni
Az időt,
Hogy hulljon örök
Valósága,
Tűnjön el sűrű mámora,
S butuljon,
Ha nincs rá szükség.

A folyók most miattad
Apadnak,
S felhő sincs most az égen,
Vigyáznak rád a madarak,
Mert én őket
Arra kértem.

Timihez

mintha szeretnélek téged,
valami isten adta
erő vagy,
mintha csak egy
pillantás,
de az erős,
s bonthatatlan.

Mintha a kezemet fognád

Sírtam ott rekkenő nagy csenddel,
Álltam fedetlen fejjel,
S mintha valaki átölelne.

Úgy néztem előre, hátra,
Valaki csak van ott,
De nem láttam senkit.

Mintha csak egy
pillantásra
álltál volna mellém,
megcsendült fülembe
szavad,
az igaz szeretetről,
s megfogtad kezem.

Látásom megjavult,
s láttam a láthatatlant,
láttam valami istent,
s hogy a kezét fogtad.

Így álltunk ott hárman,
A napsütötte ég alatt,
Hívott a szó, s te mondtad,
Mindenki hiszi,
akármennyire
nehéz.

Álom

Elhiszed, hogy aznap te vagy,
Mikor még tegnap
sem voltál,
Elhiszed, hogy lesz még múltad,
S lesz, ki
szeressen téged.
Belekapaszkodik az idő
Ősz hajadba,
De mindenki csak ítélőn néz.