Végleg megpihentem

Lelkem ajtaja most
Színekben tombol,
Harapok én is az
Isteni kenyérből,
Iszom a mennyek
Borait sorra,
S most én vagyok
Ki idegent szeret.

S mégis ezredek óta
Hozzád láncolt a nap,
Csak nem vettem észre,
Miként hívogat.

Lelkem most egy percre
Elaludt, s a duna sem
Komor, messziről néztem ugyan,
De lelkem összeroppant.
De megnyugodott válladon,
S ajkad szomja betakarta.

Csak néztem a dunát,
A nagybetűs szavak
Így se mennek,
Nem akarok mondani sokat,
Csak annyit,
Végleg megpihentem.