Képek

Mint valami kényszer,
Most a képeket nézem,
Elfekszik szívemben
Az igazi fájdalom.

Mikor rádöbbensz,
Nincs már több képed,
S többé már sohasem láthatod.

Emlékek vannak,
Vannak bizony, sok,
S lehetett volna
Még megannyi száz,
De a test roskatag,
S nem bírja a vízfolyást.

Álmában ott leszek,
S ő is itt bennem,
Majd úgy, hogy ne fájjon,
Emlékezem,
S most a dicsőség oszlopát
Húzom fel az égre,
Ne csak én,
Ti is szeressétek.

A vállamon nyugszik keze,
S én átadom nektek,
Mit mond,
Bár csak hallanám,
De csak hallgat,
Nem szól.

Most magamba roskadva
Hajlik lelkemre a bánat,
Eltűnik minden,
Egy perc az a csodálat.

Ha most újra élnél,
Hát vigyáznék én rád,
Ha most megmenthetnék
Ezernyi csalódást,
Akkor is fájna
Újra elvesztenem téged,
De feledni nem foglak,
Akármeddig élek.