Istenhez

Általad váltam én azzá,
Aki most nem vagyok,
Mert általad hiányom
Keletkezett,
Általad állok én
A fájdalom hegyén,
S általad mondok
Átgondolt szavakat.

Általad vagyok megáldva,
S átkozva ezzel,
Hogy annyira hittem,
Hogy szerettél engem.

S most elmos mindent
Egyetlen könnycsepp,
Mert ismét hozzád menekülök,
Lassan dombbá menekül a hegy,
De vele
Én is eltörpülök.

Vádolni akarlak,
De nem visz rá a lélek,
Mely általad lett
Az életre éhes,
S most általad virágzik
Bennem a jó,
Mert általad lett
Az élet
Finom,
S enni való.

Általad becsülöm
Most, a mindent,
Mi szép,
S általad átkozom
A perceket.

Általad sétálok a merész
Ég alatt,
Hogy általad féljek,
S higgyek,
Hogy van még,
Van még.

Van, talán ha jó,
Akkor az, mi
Nekem való,
Vagy valótlan vagy,
S ezzel általad leszek hamis,
Általad vitatható,
De általad lett
A halál
Olyan megnyugtató.