LáSD még, hogy vagy

Lezuhant a fény a keringő föld mellé,
Kicsalva az éjszaka átlátszó színeit.
Hullámzott szememben a kék ég felfelé,
Megmozgatva ezzel lelkem roskadt álmait.

Sikítozva féltek belsőmnek árnyai,
Dolgoztak bennem színes nagy képek,
S álmodtam reggelről, délnek léptei
Fonták körbe alakom, aludtam ébren.

Miként hallucinációk jöttek megszokva,
Térdemben az ideg aligha vinne a rétre,
Mégis elindulva, alakot rajzolva
Figyeltem eldobva, szürke lelkem a mélyben.

Éreztem falakat, melyek omlottak,
És a kert, melyben csillogtak a vidám,
Néhol piros, néhol világoszöld tollak,
Melyek rajzoltak csíkokat szemhéjam alá.

Kergettek foszlányok, nehéz varázslat, délben
Kipihenve létem minden zugát, áthajózva
A nagy déltenger-óceánt,mély álomban ébren
Még sohasem volt agyam ennyire józan.

'Villanatok' szürke kékre festve a tájat,
Az isten megmaradt önmagának, és nekem,
Valaha a piros volt minden színnek árnya,
Foszlánya, de jött a titok, a hihetetlen.

Sétálva az éjben, órákat ülve a sötétben
Kezdett feljönni a nap, mosolyt csalva
Pupillámra, hogy van még határtalan önérzet,
És nem kell a valóság, csak is a lidércek.