Hipochonder Magyarország

Begyógyult sebeit nyaldossa a vénség,
Elmúlt felette minden derűs szépség.
Sziklák bolyongnak alvad vére alatt,
Halott tekintet, mi a szemében maradt.

Félénk emóció, mi szívemből rohan,
Mi falat húz végig a kárpátokra.
Gyönyörű lelke országunk népének,
Most amorf alakot húz a tévében.

Jó így nekünk most, szólít a kényszer,
De nem figyelünk rá, nincs, mi úgy késztet,
Megy a tévében a fényes kísérlet,
Mitől szörnyű áldozatot remélnek.

Mozikat gyártanak belőlünk a térre,
S lejátszanak, ha addig nem lesz vége.
Édes balzsamukat országunkra kenik,
Éles késeiket kopásig fenik.

Tündérmese lesz majd, hajlama a szívnek,
Egy tündérország befejezetlen éve.
Régről már álmodtunk, de fogjuk,
Kezünkbe az újat,
de markoljuk,
élesen
a hipochonder tollat.