(D. Tündihez)
Csúcsforgalom, reggeli dugó volt szívemben. Valami megmagyarázhatatlan rázta meg felületét, és nem tudtam hova tenni ezt az érzést. Nem szerelem volt, nem is valami hiánytalan gondolat. Valami, amit hat év ismeretsége szült, és mégis mára ismeretlen vagy.
Tipikus léte az elemnek, de gondolata a szónak. Hiánya minden kérdésnek, és ennek pontos válasza.
Ott ültünk szavak fonalában este, és nem tudtam, mihez kezdjek mindazzal, amit annak hittem, aminek hinni szerettem volna tudatod. Beleremegett az egész emberi merészségem, mikor kimondtál bizonyos szavakat, és tudtam, valami nem létezik, de te elhitetted velem: van. Van szobámnak négy sarka, és annak hidege. Van a szélnek türelemből szült hitvese, csak én nem tudom merre forduljak, és vissza, csak előre gondoltam, hátha lesz valami szürke szó, ami színesbe vetíti vissza kérdésed.
Ott ültünk szavak fonalában este. Kérdéseim nem voltak, csak a padra volt festve lelkem minden ereje, és nem hittem, hogy valaha is lesz tündöklő zene a halk, megmagyarázhatatlan tóból. Szinkronizáltad nekem életed azon részét, melynek már nem voltam része, s az elmúlt évtized századain át keltem fel, és lázadtam ellened. Nem akartam ismét hiba lenni örömteli léted üres valójában. Nem akarok a semmi helyére ülni, mint isten, nem akarok valami lenni, ami számodra nincsen. Kicsit elkéstem, tudom. Nem akarok vallani. Nem akarok úgy születni, hogy valakinek meg kelljen halni. Nincs értelme semminek, hiszen ha lenne, megmagyarázhatóvá válna az isten is, és minden, mi körülötted forog. Leáldozóban van a napnak ereje, és nincs színe a Holdnak. Nincs reménye a jövőnknek, és nem hinném, hogy a pillanat most van.
Tagadok. Mindent csak tagadni akarok, nem szeretnélek kútból itatni, amiben már nincs víz. Kiszáradt part vagyok, és már nem tudok szeretni, csak élvezni az élet habzó mámorát.
Gondolj arra, mivé válunk, ha egyszer lesz valami a semmi helyén. Közöttünk hatalmas árok tátong, s nincs erőm betömni. Szeretnék melletted ébredni, de addig míg egyedül kell dolgoznom a hiányosságok tizedén, nem bírok vele. Elfogyott türelmes erőm. Kezemben a világ összes sugarával, radioaktív hullámaival zavarom meg az időt, hogy legyen talpalatnyi, édes merengés a délre.
Szeretni téged annyi, mint megbocsájtani istennek, nincs mit szeretni. Két kezét türelemmel szomorítja a borús napsugár. Te vagy az, ki nem hiszi, hogy valaha is változtál. Gondolat nélkül merem mondani, szinte ugyanaz vagy, mint akkor voltál, de beszéded rávilágított tüzes alakodra.
Szeretni téged nem tudlak, mivel nem tudom, te hogyan véreznél el bennem, és tudnál e viszont szeretni, mint édes merengés a napra.
Vagyok az Óceánnak éjjeli paripája, de nincs oly szép, kecses alakom. Vagyok a délidőnek harangzúgása, de nem tudok oly meggyőzően hazudni.
Kerestelek életem minden percében, és forrt bennem a lázadás irántad. Szerettem volna szeretn i téged, de nem tudom, mi az, mi lazítja szívem talaját. Tudnál-e úgy szeretni engem? Mint még ember nem szeretet igazat, és tudnál-e szó nélkül mellémbújni este, hogy higgyem, van még, ki szerethet.
Tipikus léte az elemnek, de gondolata a szónak. Hiánya minden kérdésnek, és ennek pontos válasza.
Ott ültünk szavak fonalában este, és nem tudtam, mihez kezdjek mindazzal, amit annak hittem, aminek hinni szerettem volna tudatod. Beleremegett az egész emberi merészségem, mikor kimondtál bizonyos szavakat, és tudtam, valami nem létezik, de te elhitetted velem: van. Van szobámnak négy sarka, és annak hidege. Van a szélnek türelemből szült hitvese, csak én nem tudom merre forduljak, és vissza, csak előre gondoltam, hátha lesz valami szürke szó, ami színesbe vetíti vissza kérdésed.
Ott ültünk szavak fonalában este. Kérdéseim nem voltak, csak a padra volt festve lelkem minden ereje, és nem hittem, hogy valaha is lesz tündöklő zene a halk, megmagyarázhatatlan tóból. Szinkronizáltad nekem életed azon részét, melynek már nem voltam része, s az elmúlt évtized századain át keltem fel, és lázadtam ellened. Nem akartam ismét hiba lenni örömteli léted üres valójában. Nem akarok a semmi helyére ülni, mint isten, nem akarok valami lenni, ami számodra nincsen. Kicsit elkéstem, tudom. Nem akarok vallani. Nem akarok úgy születni, hogy valakinek meg kelljen halni. Nincs értelme semminek, hiszen ha lenne, megmagyarázhatóvá válna az isten is, és minden, mi körülötted forog. Leáldozóban van a napnak ereje, és nincs színe a Holdnak. Nincs reménye a jövőnknek, és nem hinném, hogy a pillanat most van.
Tagadok. Mindent csak tagadni akarok, nem szeretnélek kútból itatni, amiben már nincs víz. Kiszáradt part vagyok, és már nem tudok szeretni, csak élvezni az élet habzó mámorát.
Gondolj arra, mivé válunk, ha egyszer lesz valami a semmi helyén. Közöttünk hatalmas árok tátong, s nincs erőm betömni. Szeretnék melletted ébredni, de addig míg egyedül kell dolgoznom a hiányosságok tizedén, nem bírok vele. Elfogyott türelmes erőm. Kezemben a világ összes sugarával, radioaktív hullámaival zavarom meg az időt, hogy legyen talpalatnyi, édes merengés a délre.
Szeretni téged annyi, mint megbocsájtani istennek, nincs mit szeretni. Két kezét türelemmel szomorítja a borús napsugár. Te vagy az, ki nem hiszi, hogy valaha is változtál. Gondolat nélkül merem mondani, szinte ugyanaz vagy, mint akkor voltál, de beszéded rávilágított tüzes alakodra.
Szeretni téged nem tudlak, mivel nem tudom, te hogyan véreznél el bennem, és tudnál e viszont szeretni, mint édes merengés a napra.
Vagyok az Óceánnak éjjeli paripája, de nincs oly szép, kecses alakom. Vagyok a délidőnek harangzúgása, de nem tudok oly meggyőzően hazudni.
Kerestelek életem minden percében, és forrt bennem a lázadás irántad. Szerettem volna szeretn i téged, de nem tudom, mi az, mi lazítja szívem talaját. Tudnál-e úgy szeretni engem? Mint még ember nem szeretet igazat, és tudnál-e szó nélkül mellémbújni este, hogy higgyem, van még, ki szerethet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése