Imre,

Mindjárt otthon vagyok,
S nem hallom ékes hangod,
Nem vagyok mosolytól duzzadó,
De szakadatlan örömöm.

A fájdalom órái letelőben vannak,
S döbbenetem arra,
Miként lesz a világ űrtartalma
Kisebb,
hát ez mégis lehetetlen,
De gondomban felszáll lelkem,
S valami hihetetlen,
Vagy lehet, ezt hinni lehet,
Örökké szívemben lélegzel.

Eredendően bűnöm
Kikerülte sűrű,
Homályos testem,
S egyszerre megvakít
A földön.