A legbölcsebb köztetek

Szavak derülnek jókat
Rajtam,
Mint kutya a gazdi felé,
Csóválják halkan
Farkukat.

Más nem igazán érti
Meg őket,
Aprólékos, elhízott
Kutyasereg
A bennem ugató,
Csaholó szójáték-
Kiállítás.

Viaszgombócként olvad
Számban, mégsem
Tudom kiejteni,
Így inkább,
Mint mondásként
A megírt,
Megmarad,
S ha kimondom,
Elátkozva száll
Ki belőlem.

Csak annyit szólok,
Mit már nem sajnálok,
S vagyok a legbölcsebb
Köztetek,
Úgy hiszem, van még
Remény,
De azt már
Mind megvettem.