Várom, hogy felgyere

Soha nem tudtam láthatatlan szeretni, nem tudtam
imbolyogva a nyárra nézni;
Várom, hogy felgyere.
Kinézve a magaslatok üres utcáira, párnám
Hitét élvezve átfordulni jobbomra,
Várni, hogy a karóra üsse el az időt,
Nézni perceket hamuba esni, és forrón,
Átölelve nevetni valami egészen máson.
Valami új, igazhitű álmon
Ülni, s várni, hogy felgyere.
Egy csésze kávé,vagy egy forró tea izgalma,
Hűs derűre nyújtana okot,
Beszéd, és izgalmas áradat.
Várom, hogy felgyere.
Ha csak egy percre pontosan megfogalmazott
Világ ábrándjairól beszélni, akár egy köszönést
Megejteni ebben a lidércektől duzzadó hamis világban,
Akkor várom, hogy felgyere.
Csak egy sétára a parkba, hogy legyen kivel menni,
Hogy a lépcsőt ne egyedül kelljen követni,
Várom, hogy felgyere.
Ha csak a modern kultuszok internetes
Mezsdjébe, várom, hogy felgyere.
Hogy adjon hangot a gép, hogy rezzenjen a telefon,
Csak egy percre gondolom,
Várok, hogy itt legyél.
Messze igazak álma mellett,
Gondolatokba temetkezve imám
Keserű száj ízére költeni egy verset,
Így közben várni arra, hogy itt legyél.
Már nem is kell feljönnöd, megyek én hozzád.
Át a lépcsőkön, sietve, botlásokat színlelve,
Várni, hogy csak gyere.
Hogy ott a parkban, ketten egy mosollyal éltetni valami szép fát,
Valami igazán csodás madarat nézni,
S közben nesztelen a partvidéket
Csodálattal tölteni.
Várom hogy felgyere.
Várok, mivel az órák múlnak, széttaposnak,
Kecses percei combon rúgnak,
Mert a momentum rejtelme
elhidegít egyedül.