Lehettem volna sokkal rosszabb

Már tudom szeretetem titkát,
Legalábbis megfejtésének
Szavakba foglalható
Oldalát,
Miszerint úgy szeretlek,
Mint szerethet ember bárkit,
Mint egybefogó szeretet a
Hazugság szavát gyötri
Halálra,
Hogy az igazság legyen
Felül,
S majd ha hazudni akarok,
Ne tudjak.

Most érzésem titka lelked
Tisztasága,
S azzal felfoghatatlan
Nézete a szónak,
Mondod szeretsz engem,
S persze, hogy szerethetlek.
Van még szövődmény abból is,
Hogy szemeid mosolya enyém már,
S hogy amit te szeretsz,
Eddig is azokat szerettem,
S hogy ami ellentétnek indult,
Az most azonos veled,
Kérlelhetetlen mosolyog a vágy.

Érzésem fokozója még
Angyali mivoltod,
S hogy tiszta lelkedben
Megmoshatom kezeim,
Hogy jó embernek látsz,
S nem érdekel múltjaim
Jellemtelen ábrázolásai,
S hogy bukásaim fejemre
Mindig bajt hoztak.

Most valahogy mégis ironikus,
Hogy téged szeretlek,
Mert lehetettem volna
Sokkal rosszabb,
S úgy meg sem ismerlek.