Valamit tudnak

Álmaid lelkében átüt a szó,
Halható minden a rádión,
S kigombolt testedre telepszik a hang,
Hogy csak egy az igazi,
Mindig az, mi téged andalít.
Szeretsz másokat, s hallgatod őket,
Valamit tudnak,
Mégsem mindent.

Ott állok előttük, de észre sem vesznek,
Valami szól, a rádió.
Halkan, mint egy délibáb, remeg az egész,
Tüzes karikákat szór szerte
Az éjbe valami rikácsoló,
Hangos pillantás.
Remeg a szívem is, lelkem elfolyt
Magzatával együtt,
Nem tudtam, hogy leszel.
Nem tudtam, s nem is készülve,
De egyértelműen elhagytalak.

Valami érintetlen bolygón lehetsz,
Ahova a hangok nem jutnak
El, nem szól az éterből az a rádió,
Hiába küldenek föl
Műholdhangot.
S képek jönnek vissza,
Totya részegen
A füle mögé rakja cigarettáját,
Előkapja a gitárt,
S a tábortűz beleremeg.

S zene nem az éteren, nem a gépből
Szól,
A hangerő értelmét vesztett
Zivatarába a poklot megjárva
Meghiúsul minden.
Elzárja ereimet a fű,
S valami szelíd érintés sóhaja zendül a tűzből.
Rég volt ilyen derűs az estdélután.

Alkonyodni meg sem próbál,
A nap még egyet ásít, de aztán végképp
lemegy.

Elalszunk mind csendesen,
S holnap eső járja végig a zivatart.
Lelkem üres koporsójára helyezem a múltat,
S ismét belevetem magam
Egy igazi, áporodott
Hétfő reggelbe.