Sok itt a felhő,
Már nem férne egy sem,
Hogy az én fejemre
Viharát eressze,
Engedd csak hozzám,
Ne legyen feletted,
Lássad inkább a napot,
Láss helyettem, kérlek,
Általad látok én,
S általad élek.
Mint alakul az élet,
Ki tudja már,
Senki,
Mint szavaid zengenek,
Úgy hiszem,
Érzem,
Szavaid fülembe mindig
Vissza térnek,
S örökké bennem él,
Amint Te mosolyogsz,
Amint a felhőket
Magadhoz
Láncolod.
2008. augusztus 9., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Nem adok a felhőimből,
van neked is elég,
sok is,
nagyon,
s holnap talán
szárnyra kapok a széllel,
hogy én magam
űzzem el őket,
el a semmibe,
hogy ne maradjon egy sem,
mert ha magam
nézem őket távolodni,
ígérhetem,
lesz ott csata,
tán háború is,
mert haragszom rájuk,
haragszom nagyon,
és esélyük sincs,
várj csak,
várj nagy hittel,
megszégyenülve
majd visszavonulnak mind...
S én bátran mondom
majd szemükbe,
hogy húha,
csak nem azt hittétek,
hogy egy ilyen
igaz háborúba'
vizipisztoly-testetekkel indulva
sokáig húzhatjátok.
Szelek szárnyán,
nap hevével
győzünk mi,
kik indultunk
valami nemesebb,
méltóbb nevében...
hát csak bízz,
bízz végig,
meglátod majd,
szárnyalsz még az égig,
csak fel ne add.
Megjegyzés küldése