Üzenet a barátoknak

Most mindenki értem aggódik,
Aggódjatok saját magatok
Miatt.
Az élet úgyis hasztalan,
Ha mindig másnak hiszünk.

Higgyetek önmagatok
Lelkéért, s ne az enyémért.
Nézzetek mélyen magatokba,
Ne az én lelkemet kutatva
Határolódjatok el
Ön-ön saját magatoktól.

Most nektek kell az erő,
Hogy megértsétek,
Én már soha nem leszek
Az, ki egykoron volt.
De malasztalom magam,
S van vigaszom.

Van kit szerethetek,
Hogy önmagam lássam benne,
Van kivel feledhetek,
S van ki aggódik,
Hogy hogy lesz a mának
Befejezése.

De már az agyamra megy
Játékotok,
Hogy kérditek,
Hogy vagyok.
Majd leszek úgy,
Mint senki más sem,
De addig hagyatok
Ezzel a kérdéssel.

Jobban esne most valami igazán más,
Egy igaz, baráti
Kézfogás,
Vagy csak egy mosoly,
Mi hagyná el szájatok,
Örülök,
Hogy ti most megvagytok.

Nem kell engem sajnálni,
Nem vagyok szegény.
Nem kell engem átölelni,
S mondani:
Milyen igazad van, ha sírsz.

Nem kell senki most,
Egyedül az Ő kell,
Kivel most magam
Őszintének érzem.

Lesz még rosszabb is,
De inkább csak szóljatok
Valami másról,
Ne az alkalom adta hibákról,
És nézzetek magatokba most.
Elúszik messze hajótok,
S lehet, akkor már én sem leszek,
Hogy vigyázzak rátok.

De köszönök mindent,
Minden kis szót, hallgatást.
Minden egyes együtt érző
Pillantást,
Minden vállveregetést,
És igaz mondatot,
S köszönöm, hogy nekem
Ti megmaradtatok.