Fecske

Ábrándok méla kertjében
Sétálva felfigyeltem
Fészkedre.

Ott ültél, gondos dalba
Fogva az életet,
S dalod egy percre
Megpihentetett.

Képzeletem röpke árnya
Szelíd érintésként
Hajolt szívemre,
Mosolyt csaltál
Búsuló,
Hallgatag lelkemre.

Letekintettél,
Ott ültem
Sírva egy fűszálon,
Hallgattad
Levert muzsikám,
S úgy daloltál tovább.

Kísértem éneked,
Mint egy zenész,
Tücsköd lettem,
Akármerre mész,
Tücsköd, bogarad,
Hogy soha el ne hallgass
Csak énekelj tovább.

Ha feltekintek édes
Mosolyodra,
Elmosódik bánatom,
Bensőm zenéje
Elhallgat,
A Te dalodat hallgatja,
Mint egy tücsök,
Ki már nem zenél.