előtt, alatt, után, mögött

mint akit senki se látott,
maradtam magam, egymagam,
mint akit senki sem szeretett,
néztem fényes csillagra.

annyira hinni
akartam,
mint még senki soha máskor,
mint az alkony az ablak előtt,
akár egy bogár fényre mászott.

mint előtte soha, senki más,
csak valami vak ember,
hogy szerelmes lettem egy lányba,
de ki ha nem most,
ha én, ha nem.

megtörtént, történnie
kellett,
akkor, s most, ha nem is
így,
de elment, és sürgetett,
a ki ha én nem,
vagy ő ha nem.

mint akinek meg van minden,
s minden nélkül senki sem,
úgy kértem, hogy maradjon még,
de mintha
csak menni kell.

ébredve a máról holnap,
akár ki, vagy senki sem,
délelőtt, vagy tegnap nélkül,
elmúlt a hét,
azt hiszem.

két kezét a sírba rakva
adott erőt,
mint mikor,
akkor, és a tegnap előtt,
ugyan olyan, mint mikor
holnap után nézek vissza,
s előttem a mosolya,
akár sírt, vagy nevetett,
én voltam az ostoba.

mondtam én a szépet, jót,
ő mondta az okosat,
láttam én a láthatót,
de ő hitte,
mit senki sem.