Hunnyogó

Messze hulló szalmonella
Portyázik bennem, már
Érzem a halál keserű
Ízét, talán most is
Megtalál, de nem.

Most boldog vagyok
Ha csak egy percre
Mentem el, már akkor
Is többet voltam ott,
Mint érdekelt.

Most közönyös a sírás,
Lapátra tett igazságot
Basznak a hátsó kertben,
Most veszti el szüzességét
A nap, s ezután már
Annyit nem hallgat.

Hunyorgok bele, csak néz rám,
Lesüti szemeit, míg
Megsüti az enyém,
Miközben hunyorgok belé!