Most jönne valami egészen diszkrét, és erkölcsös, hogy a kezed szájad elé teszed, s ezzel reteszeled el a hangokat. Valami egészen különleges kristályszerű anyagot folyatsz a vízbe, hogy úgy érezd, meg lesz mindened.
Reggel volt, mikor még a délelőtt este, s türtőztetni magam akkor sem, ha a lélek a testbe furakodva nézte szempillád örök simogatását levegőmnek.
Ásítasz. És ismét kéz a kézbe járkál a szem a felettébb érdektelen dolgok zűrzavarában, hogy jó lenne most egyet aludni. Kicsit ráeszmélsz, jöhetne valami új is, a tévé a rádiót ontja, és a kép elköltözött Alaszkába. Aranyat hord az éktelen káromkodásod, mint valami neve sincs részeg a tegnapi tetőn ásít.
Én is berúgok. Már vagy egy hónapja nem ittam sört se, meg semmi alkohol nélküli dolgot. Száradok. Víz nélküli ásítás vagyok, s elém rakod takaró kezed.
Ásítasz. Méla bús takarása a holnapnak szárnyán felém költözött, és drága testek éjeli virgonc tornája már nem izgatja testem, csak élni akarok. Szeretni téged, mint eső a napot, hogy szárítsa fel lelkemben azt az összes árvíz szennyezte tegnapom, hogy ásítás vagyok. Hogy az vagyok, aminek látni vélsz, és nem tündöklés, van valami igazán drága párnám alatt, kiterített ásítás vagyok.
Csak egy emberi momentum, mely pillanatot ad a felfrissülés összes szava nélkül, és ébredés vagyok.
És nyújtozkodsz, ameddig csak takaród ér, de engem fel nem érhetsz semmivel. Ott ülök az éberség, és magány fokán. Mert ásításnak annyira jó vagyok.
S Te ásítasz. Valami mérget gyömöszölsz be a szádba, valami cocacola elázva ringat, vagy pepsit iszol, mert az annyira élénkíti lelked. A redbullba vetett hited vagyok. Ásítok, mert ásítanom még szabad.
S repülnek a percek, mint ahogyan a Ady percemberkéi sorra jönnek, az ő idejüket élve ásítunk együtt. Mert ásítani szabad. Mert jó, és kicsavarva minden vasbetűt a polcról, elmegyek, s alszom valahol.
Reggel volt, mikor még a délelőtt este, s türtőztetni magam akkor sem, ha a lélek a testbe furakodva nézte szempillád örök simogatását levegőmnek.
Ásítasz. És ismét kéz a kézbe járkál a szem a felettébb érdektelen dolgok zűrzavarában, hogy jó lenne most egyet aludni. Kicsit ráeszmélsz, jöhetne valami új is, a tévé a rádiót ontja, és a kép elköltözött Alaszkába. Aranyat hord az éktelen káromkodásod, mint valami neve sincs részeg a tegnapi tetőn ásít.
Én is berúgok. Már vagy egy hónapja nem ittam sört se, meg semmi alkohol nélküli dolgot. Száradok. Víz nélküli ásítás vagyok, s elém rakod takaró kezed.
Ásítasz. Méla bús takarása a holnapnak szárnyán felém költözött, és drága testek éjeli virgonc tornája már nem izgatja testem, csak élni akarok. Szeretni téged, mint eső a napot, hogy szárítsa fel lelkemben azt az összes árvíz szennyezte tegnapom, hogy ásítás vagyok. Hogy az vagyok, aminek látni vélsz, és nem tündöklés, van valami igazán drága párnám alatt, kiterített ásítás vagyok.
Csak egy emberi momentum, mely pillanatot ad a felfrissülés összes szava nélkül, és ébredés vagyok.
És nyújtozkodsz, ameddig csak takaród ér, de engem fel nem érhetsz semmivel. Ott ülök az éberség, és magány fokán. Mert ásításnak annyira jó vagyok.
S Te ásítasz. Valami mérget gyömöszölsz be a szádba, valami cocacola elázva ringat, vagy pepsit iszol, mert az annyira élénkíti lelked. A redbullba vetett hited vagyok. Ásítok, mert ásítanom még szabad.
S repülnek a percek, mint ahogyan a Ady percemberkéi sorra jönnek, az ő idejüket élve ásítunk együtt. Mert ásítani szabad. Mert jó, és kicsavarva minden vasbetűt a polcról, elmegyek, s alszom valahol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése