Ömlenek a könnyek

egyik pillanatban, mint
érzéketlen kő, fekszem bágyadtan
egy kékes szobában.
másik pillanatom a sírás zavarában
megnémulva áll előttem, mintha valami
értelme lenne.

ki kell kapcsolni.
ki kell ereszteni valami alkonyt,
valami színes galamb szállta
lelket a rétre.
hogy igaz,
s ezzel vége.