A boldogság egy órája

Szita vagy Te is,
Szitálod élted,
Ne kerüljön bele szenny, és por.
De akárhányszor arra gondolsz,
Le kellene tenni,
Annyiszor a múlt, s jelen
emberének lenni, egyszerre
Nem könnyű.
Élni, mint tiszta buborékok
A jég felszínén, odafagyva
Énekelnek szívderítő gyermekdalokat,
Mindhiába, a kép úgy szűri meg arcod,
Akár szitád lyukas felületén
Beáramló napfény a Lelked!