2009. november 29., vasárnap

egy a sok közül

várnak
fellegek

emlékek sorában
puszta
önsanyargatás.

megmaradtam,
hajlékom lábain
áll a tévedés,

jöttem,
menni kevés
erőm volt,

voltam hadak
vezére,
és ura voltam
helyzeteknek,

de nem bírtam győzni,
ha mások jönni
mentek.

váram.

hátha csak
apró vagyok,
de felnőttem,
s most gyermeki szívem
is felnőtt,
hát mit kíván a száj,
ha ízt,
ha kortyol borból,
ó teremtőm.

várok.

hátha csak én vagyok,
és senki nem hív,
csak kerget,
hát várok,
s míg vár a szív,
én vagyok az,

ki vagyok,

ki vagyok?

talán egy
a sok közül,
vagy a sok száz közül
egy vagyok.

vagy vagyok-e egy
a sok közül,
vagy sok közül
az-az egy?

hát nem.

csak én jövök fel a
pincéből,
szakadt papucsom
talp alatt,
fejem fölött a sík
teremtés,
elmúló csillagok
szalagja.

hát csak én vagyok,
ki jöttem,
de megyek is el,
hogy menjek.

megyek
jövők,
s míg jövendők mennek,
jönnek
felém,
míg megyek.

hadd zuhanjak ágyamba,
térjek nyugton,
szabaduljak
szürke életem
kénes mivoltától.
ne legyek porban tiport,
lázálomtól kelő
éjjel,

legyek nappal,
mindent eltipró,
mindent felcsipegető
seregéllyel.

lelkem
szalad,
járkál,
megy,

de itt marad nektek,
mi egykoron voltam,
mi leszek,
hát vagyok.

nektek egy.
egy a sok közül,
százezer-egy.

Nincsenek megjegyzések: