Túlvilág

Hol nincs megnyugvás soha,
Ott teremtődik a kényszernek
Árka, mely megtelik
Velem, átzuhanok félholtra
Vert tetemeken,
Süppedek, a lápos mocsári
Színházban leszek ablakpucoló,
Hogy kiláss, hogy nézd,
Miként a nap felkel,
A színdarabnak vége lesz,
S köztünk lapuló hatalmas
Hegyek nem mások,
Mint egérnek odaszórt
Éjjeli maradék.