Hozzád fogható

Te vagy a szótlan megtestesülés,
A jövőből jött maradéktalan
Hit, a sóhaj, és minden,
Ami eddig bennem élt, de
Nem mert kinyilatkozni.

Te vagy az áramlás a folyón,
Te vagy lelkem vigasza, és
Minden, ami nem te vagy,
Hát az vagyok én, neked.
Te vagy minden, mi én vagyok,
S az, hogy megadatott nekem,
Hogy ismerhetlek, a világnál
Nemesebb, és hatalmasabb dolog.

Most rólad elmélkedik a természet,
És érted ad hitet az isten,
Ma miattad érintett meg csendben,
Ölelt, és képzeletben feléd
Repített. Ma te vagy nekem az,
Ami egykoron én magam voltam.

Mint egy isteni félelem,
Megnyilvánulás előttem,
Érzéki szándék, mint szél
Esőcseppet perget,
Mint napfény fogja kezében
A fényt, úgy tartalak én is
Isten elé, és úgy kérdezem tőle:
Ő biztosan az enyém?
Szeretlek, míg a nap feljön,
Veled leszek, míg a földön
Leszek, s utána is, utána is
Csak téged kereslek.

Kereslek most is vézna falevélben,
Álszent kutyák éhes seregében,
A fűszálon megpihenő katica pöttyein,
És kereslek az égen, de nem leltem
Eddig még soha hozzád foghatót.