(Az 59-es busz Gubacsi hídi megállójában álltam, mikor jött ez a lány)
Rád néztem, s kivetett a boldogság,
Hozzád nevetni jár a szomorúság.
Mosolyogtál, amint csak álltál ott,
Rád nézett a nevetés, pedig csak jött egy busz.
Ránéztél órádra, vagy csak
Telefon éppen, de az arcod
Rezzenéstelen képpel fejtette az örömöt.
Gondoltam , miért ne, rád köszönök,
De féltem, mi lesz, ha ettől
Eme csodás percedből kizökkentelek.
Így álltam ott, míg mosolyogtál csöndben,
Sokatmondó szemmel bámultál elém,
Mikor is jött a busz, s elvitt a homályba.
Pár nap múlva ismételten látlak,
Arcodat belepi a csodálat.
Nevetsz még mindig, isten is csak rád,
Mert lelked mélyén ott ül
Az örök boldogság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése