Vasárnap esti visszamenetel

Ásít a fáradtság,
Vaskorzók libbennek
Magasra,
A víz annyira kiszáradt,
Hogy önmagát
Megissza.

Lisztet őröl maggá
A malom,
Úgy érzem,
Én is kifordulok.

Szemembe préselt
Könnycsepp az ima,
Mely lecsöppenne,
De visszasírna,
Ha elhagyna.

Álmom a valóság,
S valóságos álom
A kedély,
Testedzik a rángatózás,
Míg elmúlik az
Öregség.

Derítő

Álmok szürke lombján pihen,
             Ott vagyok,
             Itt is én,
 Amott a világ
             Köz
                epén
 Szivárog a víz.
      Derítőt szed az
              isten,
 A boldogsággal
      máshogy
  nem
Bír!

A részeg Tücsök

Gondos alkonyat
Fedi be a rétet,
Mindent belep,
Ne látsszon semmi,
Mindent, mégis
Egy, egy a
Sok közül
Látszani akar.

Felüti fejét a legdrágább
Virág, már nem
Termett ilyen
Évszázadokon át.

Arra muzsikál egy részeg
Tücsök, úgy ciripel,
Megőrülök.
Ugrik, szökken, s
Tán még repül is,
A virág közepén
Akar játszani.

Ismételt reinkarnáció

Az ember azért hal,
Hogy szülessen,
Az élet azért van,
Hogy mulasson
Időt valamivel,
S az idő azért múlik,
Hogy legyen halál.

Keresztben jégeső

"Mi van a tükörben? Nézz oda, mert én nem merek!

Valami bárány, valami bárány, ha nem tévedek!
Túl jó, nem gondolod? Túl jó.
Most hajó vagy bárány? Nem bárány. Na jó."

/Bereményi Géza - Cseh Tamás: Keresztben jégeső/

Remélem látsz még,
Én látlak, s a
Végtelen záporban
Te állsz velem,
Mellettem.

Kérni ne kelljen,
Hát adom én önmagam,
A titokzatosság megfélemlített
Képzeteként takarózom,
Hogy ne fázzak,
Kergetek érted
Földre hullott
Lepkéket
Kosárral.

Bárány leplezi magát
Hajóként a tükörben,
Melyet Bereményi szövegként
Cseh Tamás
Énekel,

De még
Nem értem.

S már látom is,
Igen, az báránynak
Túl jó hajó,
Ha jó, akkor úszó bárány,
S nézek már én is,
Ha te nem mersz,
Mert nem múlik el az idő,
Míg keresztben jégeső
Bombázza szét,
Azt amit láttam.

A nagy szavak isteneként

Ráérzek a toleranciára,
A megvénült, elbutult
Arisztokráciának üzenem,
Hogy halljanak.

A nagy szavak isteneként
Szólok köztetek,
Dübörgök, hogy halljatok,
De ti befogjátok fületek.

Elzüllött nemzedék rikácsoló
Hangjaként szólok, a
Mindenem adom,
Mi a szavakban rejlik,
Én, a minden,
És a kölcsönösség
Elzüllött istene.

A templom egere

Nem is olyan szegény
A templom egere,
Van néki könyvek
Tömkelege.

Nem is olyan szegény
Ez a templom egere,
Aranyból vannak
Nála a falak,
S ha vendégek jönnek,
Akad jó bor,
S némi ostyafalat.

Bentlakó leszek

Bentlakó leszek,
Többé ki sem jövök,
Néha felnövök,
Aztán eltörpülök.

bentlakó leszek,
Akár gyógyulni vágyó,
Egyenes, derék katona,
Ki harcból esett beléd,
S teli a csutora.

Én bentlakó leszek,
Lakbért nem fizetek,
Örökké benned
Tanyázom,
Nem zavar, ha ázom,
S kijövök ha fázom.

Erős és bátor

Halovány képek
Erózióját, savtól
Habzó lelkem
Kitikkadt boldogságát
Itattam veled,
Hogy oltsam szomját.

A múlt apró
Civilizációjaként
Sűrítve a gondot,
Tolta belém az isten
A gyermektápot,
Hogy attól váljak
Erőssé,
De most látod,
Itt vagyok,
Erős,
És bátor.

Tőled...

Almássy Tér

Elfeledtem,
Már nem emlékszem rá,
Nem jut eszembe
A csók, tudod, abból a filmből,
Valami Woody Allen
Kreáció,
De nem tudom,
Annie Hall,
Hogy most
Inkább csak
Várok.

S akkor várni oly
Nehéz volt,
A pillanat hevétől
Izzott a száj,
Hogy várni
Közeledést,
Látni a szemben
Megbújó szerelmes
Csillogást
Már nem volt
Nehéz.

Észrevenni.

Farkasszemet néztünk

Megtalál a jóság,
Igazi biztatás
Megfogalmazása
A Hold,
Miként letekint,
S én vissza rá.

Akár a legeslegszebb
Pillanat,
Melyet eltöltöttem
Egy Föld nevű
Bolygón.

Élni, akár hal
Partra vetve kapkod
Vízért,
S a levegő
Marja szemem,
Hogy csukódna
Már, de tekinteted
Kifeszíti azt,
Akár a farkas.

Az isten is benned

Az isten is benned,
Csak benned válik
Igazzá, múló
Pillanatok ismétlése
Képezi robajból
Eredő, álmos
Tekinteted csendesítő
Dallamát.

Ránehezedik a rétre,
Akár a köd szitái
Fagynak dérnek
A fűszálak zöld
Tengerén,
Oly könnyű vagy
Nekem, s örök
Olvadás
Mámorából
Szakítja föl
A benned rejlő
Isten
Önmagát.

Az isten is benned
Múló gyönyörként
Szelídíti álmom,
Akár az óceánon
Lebegő
Csónakból kinyúló
Krisztusi
Kéz a
Hullámot.

A végtelen

Felülkerekedik a múlt,
S eltörli önmagát a tél,
Nyár borítja a tájat,
S akár még meseszép
Tündöklés líráját
Is karcolhatja
A szívbe.

Ott lebeg bent,
Átírva rozoga, antik
Emlékeim.

Az igazi boldogság
Komédiáját játsszák bennem
Vad, drámai színészek,
S festők ábrázolják
A képeket,
Miszerint örök múzsám
Fecskeszárnyai
Lebbentik fel
Odabent
A szépet.

Igaz vers

Miért is kérdezném,
Ha egyszer
Igaz!

A semmi mindene

Fecském, Te érted
Ezt, Te vagy
Az egyetlen,
Ki vagy,
Ki a legmélyebből
Is a leghatalmasabb.

Te vagy az énem,
Az, ki egykor volt,
Te vagy bennem
A minden,
És az, mi a sehol.

A nincs, és a semmi,
A van, és a minden,
A nincs az semmi,
A van pedig
Igen.

Ölellek, mint
Még senki,
Úgy, mintha
Lennék
Akárki más,
Ölellek, mint
Bárki valaki mást,
De számomra
Ez a mindenért
Más.