Lelkem kertjében

Felaprít valami igazán érdes,
Hasonló a szenvedéshez,
De csak néha jön elő.
Rádöbbenek,
Gondolataim szárnyaira akaszkodik,
Mint valami keselyű,
És úgy hint érdes,
Savzáport felém.

Elhervasztja rétem virágait,
Letépi még zöld gyümölcsöm,
Felszántja a búzamezőt,
S földbe tiporja kalászait.
Mit eddig sok munkával
Teremtettem,
A fájdalom most
Dúlja szét,
Agyam csendes
Tengerpartján
Olajat is cserél.

Megfulladnak bennem
Mind, ki egykor élt,
Patakokban folyik könnyem,
Adhatnám-e véredért.

Most halk zápor mossa
Lelkem,
Mely néha-néha visszatér,
Ábrándok közt
Sétálgatva
Látom tájam meghalni,
Erőt véve gyenge lelkem
Veti újra magvait,
De nem lesz már oly hatalmas,
Nem lesz olyan erős, s szép,
Lesz benne még virág,
Erdő,
De nem elég a napsütés.

Nincs erőm

Hogy hallgassak, nincs erőm,
Se sírni, se örülni,
Nincs most bennem annyi mersz sem,
Hogy ezt bevalljam.

Nincs erőm meredni,
Cselekvéshez most
Kevés vagyok.
Nincs erőm szólni,
Hogy vagyok,
S nincs
Erőm zokogni.

Nincs, mi egyben tartson most,
Szétesek az esti széllel,
Elvisz engem is valami
Hiány,
Nagy, és becses kedéllyel.

Nincs erőm arra sem,
Hogy ezt a verset folytassam,
S nincs erőm
Arra sem,
Hogy kezemet megmossam,
Ezáltal erőtlen,
Földi testem java
Megállás nélkül gondol
Egy szerelmes holnapra.

Most alkonyra mámort

Most alkonyra mámort
Kell innom,
Már nem iszom alkoholt,
Akkor is csak keveset.
Nem tudok berúgni egy 'isteneset'.

Kérdezném elfojtva
Vízbe fojtott bánatom,
Most hol vagy,
Merre nézel,
Vagy csak úgy valahol
Táncolsz,
Hiányolsz-e minket úgy,
Mint mi földi halandók
Téged!

Ha eljöttél volna

Ha eljöttél volna,
Most együtt ülnénk itt,
Együtt néznénk az eget,
És fognám mélyen kezed.
Ha eljöttél volna,
Talán nem is beszélnénk,
Talán csak csendben
Egymás szemébe merednénk.
Ha eljöttél volna,
Nem jönnél egyedül,
Veled jönne mindaz,
Miért most szívem
Enyhül, ha jöttél volna,
Ha jöttél volna most,
Nem lennék egymagam,
Nem ülnék bánattal szívem
Hegyén,
Mert itt lennél.

Gyászomban

Mindenki csak hív,
De már nem veszem fel,
Annyi a telefon,
Hogy sorra merülök.

Mindenki csak hív,
S beszélek velük,
Mert tudom, akarnak
Valami vigasztalót mondani.
Most viszont egyedül
Maradtam gyászomban.
Itt maradtam a család kezében,
Mindenki csak szólni akart,
S ez adott erőt,
Egészet.

Meglátom bennetek a jót,
Csak már annyira szaladtok,
Hogy valahol a múltban
Maradtok.

Üljünk le egy percre,
S beszéljük ezt meg.
Nem kell a telefon,
Ha látlak titeket.

Egy percetek csak van,
Hogy megálljatok az utcán,
S ne csak köszönjetek,
S nézzetek furcsán,
Ha nem azt kérdezem,
Hogy vagytok most,
Hanem megkérdem,
Mi a gondotok.

Szólni akarok

Még szólni akarok,
Kiabálni egyszer,
Mondani valami nagyot,
Valami igazán merészet,
Valami hiú ábrándba
Kebelezett sort,
Melyben ott van minden,
Amit a világ adott,
Elvett.

Valami olyan mondatot írni,
Mely nem csak üres hablaty,
Melyben van tanítás is,
És van benne hajlat.

Szólni szeretnék,
De nem merek már.
Félek mást mondok,
Mit fületek kíván,
Félek most is csak
A bánat szól belőlem,
Félek, majd
Túl sokat adtok,
S nem bírom
Visszaadni
Mindazt,
Mit kapok.

Ha csak helyettem szólnál

(Timi, Remélem tudod, hogy ezt csak neked írtam.)

Ha csak helyettem szólnál,
Már akkor is elmondanál
Mindent,
Csak beléd kellett néznem,
S döbbenten álltam
Erős várad előtt.

Lelked parányi helye
Oly sok jóságot takar,
Lelked hatalmas tere
Befogad mindent,
S mindenkit.

Mintha csak helyettem szólnál,
Mondasz ki erős szavakat,
Erősödik a lelkem veled,
Mert tudom,
Mi az, mi téged szorongat.

Helyettem is sírsz,
Csak ne kelljen annyit
Nekem,
Helyettem is létezel most,
És nézel felfele.

Nehéz most a sírás,
És nehéz a nevetés,
Nehéz most bolondnak nézni
Az időt,
Hogy hulljon örök
Valósága,
Tűnjön el sűrű mámora,
S butuljon,
Ha nincs rá szükség.

A folyók most miattad
Apadnak,
S felhő sincs most az égen,
Vigyáznak rád a madarak,
Mert én őket
Arra kértem.

Timihez

mintha szeretnélek téged,
valami isten adta
erő vagy,
mintha csak egy
pillantás,
de az erős,
s bonthatatlan.

Mintha a kezemet fognád

Sírtam ott rekkenő nagy csenddel,
Álltam fedetlen fejjel,
S mintha valaki átölelne.

Úgy néztem előre, hátra,
Valaki csak van ott,
De nem láttam senkit.

Mintha csak egy
pillantásra
álltál volna mellém,
megcsendült fülembe
szavad,
az igaz szeretetről,
s megfogtad kezem.

Látásom megjavult,
s láttam a láthatatlant,
láttam valami istent,
s hogy a kezét fogtad.

Így álltunk ott hárman,
A napsütötte ég alatt,
Hívott a szó, s te mondtad,
Mindenki hiszi,
akármennyire
nehéz.

Álom

Elhiszed, hogy aznap te vagy,
Mikor még tegnap
sem voltál,
Elhiszed, hogy lesz még múltad,
S lesz, ki
szeressen téged.
Belekapaszkodik az idő
Ősz hajadba,
De mindenki csak ítélőn néz.

Minthogy szeretlek téged

Két kezemben fogni, mit nekem adni tudtál,
Ne kérdezd, miért, de szeretlek téged.
Most bánatomban, igaz, ért vele a halál,
De Te vagy, most ki tudja, mit érezhetek.

Lelkemben van a vigasz, de nem olvassa senki,
Lelkem ezer, apró könnye hull, de ne hidd,
Hogy téged feledni tudlak egy szóra, ennyi
Az egész, hogy még most, utolsónak higgy.

Ha nem bennem, akkor az örök élet végeláthatatlan,
Sűrű, homály keltette érzésben, s ha kell,
Most azonnal átölellek, csak ne mond azt,
Hogy nem szeretsz, hogy nem szeretsz.

Áhítod magad, hogy nem kellek én, s hogy sűrű,
Sűrű a sötétség, ami most átfog, átkarol.
De van kiút, s szeretni olyan egyszerű,
Mint mondani, igen, van bennem erő, hatalom.

Most tudom, nehéz, de nem engedlek téged,
Szeretlek, s ennek az egésznek nincs,
És nem is lehet semmilyen magyarázata végleg,
Csak annyi, örökké várlak, mert lelked kincs.

Van, akit nem lehet temetni

Van, akit nem lehet temetni,
Van, kiben ott az őszinteség.
Van, kit szeretni tudtam eddig is,
S van, kiben szeretetre találok.

Van, kit ő hirdet, s ajánl,
Van, kiben ott a hit.
Van, kit én sem tudok elfogadni,
De ő is az, kit szerethetek.

Van, kit nem lehet temetni,
Mert örökké él bennünk, s velünk,
Van, kiben ott a jóság,
De nincs, hogy
Nem lehet szeretni.

Elhallgat minden

Most egy pillanatra Teérted rugdos a táj,
Most nekünk egy percre csak Te maradtál.
Hátunkon valami rozsdás kereszttel,
Emlékezünk rád, arra, ki most ment el.

Elhallgat a csend.
Egy pillanatra maga elé mered,
S újra sírni kezd.
Csak Teérted süvít most a szellő,
Hát hogy szeretted a nyári
Viharokat.
Hát hogy untatott téged a tévé,
Hát hogy mondtad,
Inkább kapcsolj át.

Most viszont minden csak Érted hallgat.
Most egy pillanatra elhallgat minden,
Zuhog az eső, fúj a szél,
Senki másért,
Csak Teérted.

Aha,

(Ez is.)

Még hogy én bolond?
Nem, csak agyam nem
Fogja föl, azt ami vele
Történik, s elvegyül
A törpék közt, hogy
Ennyire fáj, hülye lennék,
Mert még meg sem értem,
Mi az, hogy bolond!

Hogy ez van

(Szintén egy 2006-os)

Elsiklott fejünk fölött,
Elsiklott, észre sem vettük,
Hogy ez van!

Megbotlott lábunk alatt,
Megbotlott, még föl se fogtuk,
Hogy fölállt!

Integet szemünk előtt,
Integet, mi csak nevetünk,
Hogy értjük!