Befeje

Még időben vagyok,
Nem fogok elkésni,
De ne zavarjon az
A tény, hogy
A közelben semmi
Sem történik.

Legalább láttalak
Ugrálni egyszer…

Legalább…

Távirat

Sürgönyözök haza STOP
A vaklárma nem lát,
De hallani, ahogy
STOP

Romlik az érzéke,
Szaglása STOP
Elvesztettem megint
A fonalat STOP
Eltévedtem ebben a labirintusban STOP

Ha nem láttok, mondjátok STOP
Ez egy ilyen nap,
Örülök, hogy legalább
Az emléked megmarad STOP

Szürkéspiros ma az égnek alja
STOP zsebemben a leigázott
Rómaiak aranya STOP

Zárom is e távirat
Legutolsó sorát STOP
Írjatok, hívjatok,
Ha netalántán
Kívántok látni,
Hallani STOP

Ezt ki érti

Gombamód szaporodnak
Ezek az érzések,

Bár nem azért a húsz
Fillérért, de már
Valutát nem vennék,
Amúgy is infláció van,
S mire ennek a
Végére érnénk,
Már réges-rég
Földalatti lehetnék.

Talán a négyes, vagy
Hatos metró is,
De ezt már isten tudja,
Hogy mi. Netán egy kisvasút,
Olyasfajta fogaskerekes,
Elől kis lámpával.

Kicsit elborult ez a
Bicikli, melyet kocsmám
Falának támasztva
Fel.

Igen

Ezt igennek
Veszem

Zárcsere

Dudorászok,
Halvány előtétrácsot
Szorongatok,
S egy régi cigarettacsikkre
Rá is gyújtok.

Már elaludt a tűz a
Kézben, elhalkult gyújtom
Minden fénye, s kialussza
Magát nappal
Egy lámpa.

Köntörfalazni voltam,
Talán egy egész
Hidat fel is húztam
Egy csigavonón felfelé,
Miközben álltam egy felhő
Roskadozó köldökén.

Ráléptem egy angyal
Lábára, az meg egyenest
Fülembe ordított,
Elnyomva a kórus által
Felhangzó mennyei dallamot.

„ki vagy te, hogy
Péter lábára rálépj,
Hát ne fuss el,
Ne szaladj,
A kulcsot beletörték,
Kijutni úgyse tudsz!”

Élményközpontom pislákoló, piros fénye

Fáradtság lappang,
Elhinti kedvesét felém,
Tüzes faszén-árus
Lánytól vettem az
Életem.

Most egy gyufásdoboz
Aljába
Rejtettem.

Kegyetlen alakok szúrnak
Mellbe éjjel,
Míg a vigaszság konyhájába
Tojást sütni tértem.

Fokozott figyelem álmát
Alussza egy majom
Az őserdő közepén,
De láncfűrészem
Erős, és hangos.

Dől a fa.

Élményközpontom pislákoló,
Piros fényét nézem,
Valami régóta
Nincsen rendben,
Hát a biztosítékokat
Mind megnéztem,
Hátha meglesz, hol a hiba,
De a fény addigra kihunyja
Szemét,

Dől a fa.

Hazugság

Rám szól a kéz,
Ne mondj igazat,

Ki igazat mond,
Hamisan bólogat.

Ringatja képzetem
A szürke lámpák képe,

Úgy érzem, mindenkit
Letaszít a mélybe.

A fiatalság kútja

Nincs, ki megfogja kezem,
Nem kísér senki
Az úton, míg a
Lámpára várok.

Kilépek, rá a testre,
Egy hatalmas zebra
Legeli a lábam.

Fontos, el ne feledjétek,
Ha öreg leszel, és
Szemedben egy csepp víz
Lesz az élet, abba fogsz
Majd megfulladni.

Óceánként terítsen el
A víz, s míg erőd
Engedi, a fiatalság
Kútjából meríts,
De inni már ne
Legyen erőd,

De inni már
Ne legyen erőd.

Testi utazás

Jöjj hozzám,
Gyermek lelkem téged
Akar.

Romokba hullott
Gerincem mentén
Elhaladó utad
Tarkítják múltam
Foszlányi,
Velőbe áztatott LSD
Körutamnál élesen
Elkanyarodik
A test.

Ott vagy, megpihensz
Tarkóm hajtól
Lepett erdejében.

Kitekintés

Kitekint a belülről
Felszabaduló remény,
Akaratlanul is az
Ablakra mered.

Van bennem sziklaszilárd
Alap, s tenyérbe
Mászó tekintete
A lábszárcsonttörő
Kezdetnek, ölelő
Nagyságától félbeszakad
A valóság.

Lipótmezőre

Lábamra adjatok
Bilincset, kössétek
Gúzsba az egész testemet,
S úgy vigyetek ki
Lipótmezőre.

Zárjatok kalitkába,
Mint édes madárkát
Szokás, és illessetek
Szép szavak romlott
Igazával.

Míg eltörpül bennem
A sziget, míg megszűnik
A fájdalom, addig üssetek,
Míg ki nem szabadulok.

Krisztusi hagyaték

Elhagytalak,
Egy perc étlen-szomjan
Akartalak, hogy
Légy eledelem.

Véredet ittam,
S mohón téptem
Tested kenyeréből,
Majd mikor
Láttam, hogy
Hasznom nincs,
Hát eladtam magam
Bagdad egyik
Kereskedőjének.

Ez a nap más lesz,
Mint a többi,
Ma elalszom
Melletted, s fogva
Kezed álmodom,
Hogy megveszel,
S felszabadítasz
Rabszolgasorsomból.

Úgy érzem,
Bőröm hideg pólusai
Felfogják a meleget,
S így kihűlve
Álmodom át
Az eljövendő
Évezredet.

A múlt áhítata

Elsöpört a szél
Egy porszemet az utcán,
Egy levelet
Láttak futni utána,
Reménykedtek,
Hátha még megvárja.

Lassú futása az
Időnek szélsebes robajjá változott,
S mi eddig a jelenben uralkodott,
Egyszerre csak a
Tegnap éhes
Szájába várta a
Megmenekülést.

Emlék vagyok már,
Csak egy kép a
Polcon két könyv
Közé zárva,
Hát ölelj, míg tudsz,
S én elalszom.

Ruhátlanul

Köntösben voltam,
És éheztem,
Így ennem adtatok,
És fügével kentétek
Be testem.

Meztelen voltam,
És jóllaktam,
Hát elvettétek tőlem,
Mit adhattam
Volna.

Az élet tömören

Ecuadorba kéne utazni,
Elmehetsz nőzni,
Te meg habozni fogsz,
Hogy hol van a
Gombod, mert
Nem tudod felvarrni.

Kicsit lámpalázas lett
Az ideálom, nem
Meri megmondani,
Mi az, mi jót
Tesz neki.

Szívdobbanás ült ki
A kőre, mellé egy
Gyíkot láttak harapni
Egy légyre, mikor
Kijött a kapun,
Mert csöngettek.

Szidta is azt az elfutó
Gyermeket, ki nem érte
Föl a kapun a kilincset,

Míg a messzeség a
Közelben botorkált,
Ő fogta, és beadta
Önmagának az öregség
Mítoszát, és meghalt.