Ájulás

Dadog a vér, ereim
Pislákoló szavaiba
Nem fér bele a tér,
S így rakja föl
Magát a falra
Egy kép.

Az ablak lohol
Felfelé a szem
S már csak fehér
Erek áztatta golyó.

Már nem látok,
Agyam korbácsai
Csapnak szét.

A föld kemény, és
Zord érintése a halál,
Fáj a kéz, ráesett
nehézségektől duzzadó
Testem,

De már nem érzem,
Hisz agyam kikapcsol
Egy percre.

Pék

Kölcsönös hangjegyekből
Összetevődött réteslisztből
Sütött az isten,

Csak odaégetett...

A konyha ablakán

Elmélyedt húsevő virágok
Szemeznek a léggyel,
S a visszamenőkig
Kicsontozzák vétlent.

Ő csak nézett, s nem
Akart semmi rosszat,
Őt mindenki bántja,
Pedig csak naphosszat
Ül a konyha ablakán,
Mígnem zümmögni kezd,
S egyből lecsapják.

Duruzsolnak

Duruzsolnak,
Szánja-bánja
A szél, s beszédet
Hallanak,
Hogy mind,
Kik egykoron éltek,
Duruzsolnak.

Az elfekvő horizont

Ha nem lenne a tárgya
A leírni nem muszájnak,
Rikácsoló horizontként
A világot vertikál
Nézhetnénk.

Dicsérendő vers

Most meg aztán
Már végképp

Mi van?

Mert isten nem szólt hozzám

Kezdhetem elölről,
Kezdhetem elölről,

Kezdhetem,
Kezdhetem
Elölről,

Kezdhetem
Kezdhet
Elölről

Kezd
Elölről

Kezd

Sztálóne film

Ez az egész olyan,
Mint egy Sztálóne film.
Puskák ropognak,
Jajveszékelés hallatszik,

S közben csak egy
Ember megy,
Hogy jobbá tegye,

De az is elszúrja...

Vonat

Halk zene szól,
Kattog a vonat beesett
Szeme, nézne,
De már dolgozott
Eleget.

Pihenni térne,
De az ember nem,
Nem engedi,
Így csak kattog
A süketségnek.

Esőcseppek

Esik, valami félelemtől
Teli, duzzadó árkot
Nézek, teli napsütéssel
A szem, s befogja
Fülét a nap,
Ne hallja,
Hogy csapódnak
Sugarai az októberi
Földbe.

Esett, s valami furcsa,
Ékezet nélküli hangot
Nézek, miként elmegy
Előttem, rám néz,
S kitárt karral
Mondja, Gyere még!

A hívó szóra esni
Kezd, s újra zúdul
A víz, mitől az árokpart
Omlik össze.
Igazi enyészet,
Elenyészett halakként
Ugrálnak fel
A vízbecsapódó
Esőcseppek.

Vágyódás

Mikrórobotok vagyunk,
Halszálka hosszú,
Apró falatok,
Porszemhez képest
Módosult atommagok.

Hajnali pára egyetlen
Szitája, vagy akár
Csak angyalok
Meglibbent hiánya,
Létünk terítékén
Akár a vágy,
Úgy érzem, ezek vagyunk,
Csak vágyódás
Valami Óriás
Után.

Akasztófa

Felhúznám magam
Az első hajlandó
Fára, én nem
Vagyok erős,
S ezért megint csak
Bocsánat,
Hogy így ülök itt.

Most mennem kéne,
Gabonaköröket
Taposni a sárba,
Duruzsol bennem a
Földre hullott máma.

Majd, ha eljön a
Holnap, félreteszem
Megingott gondolataimat,
S két kézzel mondom
Annak a nagyistenégnek,
Hogy jól van,
Rendben,
Elfelejtettem már,
Miért szültek ide.

Reggeli koncert

Hangtalan tárgyak
Összerezzenése a szív,
S most igazán nem
Tudom, mit bír.

Mi az, mi még
Beleférne, s a
Csalódottság üres
Edénye a hang,
A gyomor összeszorul,
S burokként lep
Maga alá a magasból
Zúduló bánatlavina.

Nem tudom, s azt sem,
Hogy mit, fáj a lélek,
S elhagy a hit.

Bánat, az igazság
Nyomja bennem az
Istent kifelé,
S a sűrű melódiák
Összekeveréseként
Már csak zajokat
Hallok.

Csalódás

Mikor tudsz valamit,
Sejted, s bambán
Inhalál a gond,
Megállíthatatlanul
Tapos szét,
Mint valami csikket
Szokás a
Fájdalom küszöbén.

Kezemben gyémántlelkű
Hit, s most a duna
Felé veszem az irányt,
Bedobom, s többé
Senki se lát.

Hibás termék

Görcsbe szakadt,
Ellenállt verítékként
Csordult teli a
Pohár, s már
Mennék is tovább,
De kiiszom.

Keserű ízem nyelvemet
Marja, s korgó gyomromban
Talál nyugodt helyet,
Úgy érzem,
Itt már nincsen helyem.

Most a 'falra mászni'
Kifejezéssel látnám el
Az esőt,
S míg kint hideg van,
A lelkemben tombol egy felhő.

Keresem, de már
Nem találom az
Istent, s elvesztettem
Minden eddigi vágyam,
Atrocitások érnek,
S ez már csak
Az én hibám.