kovaboR

2008. szeptember 16., kedd

Most itt voltál

Most itt voltál,
Akár egy perc ez a nap,
A sok közül
Minden megmarad,
S átkozza a föld
Ha nem bírja a sóját,
Örökké tartanám
A világnak sóhaját.
Ha te lennél a jutalom,
A pont.

Mint ezer fényes csillag
Az égen ott gagyog,
Valami visszataszító
Köpködéssel,
Raccsoló beszéddel
Mondják vissza
Neked, szeretlek.

Egy szúnyog imája

Én uram, én istenem,
Vénák közé merítsem
Szipkám, orrom,
Add, hogy az embernek számba
Vére folyjon,
Add meg mindennapi emberemet
Ma, hogy aki nem
Lakhat jól,
Annak is jusson.

Karcsapásoktól,
Kutyaugatástól ments meg
Uram engem,
A legfinomabb véráramhoz
Terelgess.
Add meg a sokezer
Testvérnek,
Legyen vére estére,
Legyen tápanyagforrása
A test, melyet ma
Este elénk vezetsz.

Ámen

Egy boldog nap

Ez egy boldog nap,
Boldog szám mosolya
A nap,
Szemeim áztatta könnyek
Most a folyóból
Az égbe dől,
S zúdul alá
A testnek mosolya
Ábrándokkal teli
Istenigaza.

Ez egy boldog nap,
Közben sírok,
Barátra, fivérre gondolok,
Ez még annál is
Boldogabb pillanat,
Mikor kicsit feledve
Megnyugodok.

Lelkem falatjait
Eszi a boldogság,
Az isten minden bizonnyal
Oly jó hozzád,
Mert ez egy boldog nap,
Hiába sírok,
Csak neked
Írom át
Érted hallgat a sírás.

Isten angyalai

Angyalok kötözték meg
Pszichémet,
Hárman ütlegeltek,
S a negyedik faggatott,
Egy követelte az
Elmaradt adót,
Szidta a mindenhatót,
És káromolta az istent,
Úgy nyújtott
Békejobb helyett
Pofont.

A megnyugvás fohásza

Közel érzem magam
Az istenhez,
Míg elfajzott
Lou Reed-et
Hallgatok,
Kezemben a tollat
Szavakba nyaggatom.

Aludni nem hagyom,
S míg te velem leszel,
Addig a világ gondja
Pille terhemnek
Ütköző óriás
Meteor által
Válik semmissé.

Ezáltal a megnyugvás
Fohászát birtoklom,
Veled az életem
Átalszom,
S már nem fáj úgy,
Nem fáj a
Valóság,
Mert elhiszem neked,
Létezik megoldás
A mindenre.

Palacktest

A demagógia szájrágta
Szélein ültem az istennel,
Kezében egy borospalack,
Én éppen pisiltem
Ki lelkem maradványait
A hegyre,
S csorgott alább,
Egyre sűrűbben,
Majd jéggé fagyott.

Ábrándok mikulásai
Hoztak ajándékot,
Mint valami jézusi ige,
Az eső elázott,
Dermedt a fagy,
Mindeközben lelkem
Lüktetése alábbhagy.

Míg istennel beszéltem
Meg mindennapi bajom,
Kezéből a palackot
Kiragadom,
S lelkem helyére öntöm,
Lelkem helyére
Ömlött
Bor vagyok.

Imréhez

Képzeld,
Ma érted áldoztam
Fel apró bogarak
Lélekszakadó hadának
Friss gyümölcsét,
Nem bírom már
Nézni, mióta
Elmentél.

Most tél lesz,
Szakadatlan
Zápor,
Lelkemből készítek
Emlékednek
Karámot.

Benézek a szobádba,
Már nem vagyok
Fáradt,
Érted égetem föl
Mindazt,
Ami száraz,
Miattad bújtatom
Ünneplőbe lelkem,
Amikor szobádba
Teérted lépek.

Búcsúzni akartál

Búcsúzni akarsz,
Mond, hogyan tegyem,
Arcod, s kezed
Fürtjeimben lebeg.
Bátyám maradsz,
Amíg csak élek,
S érted hallatom
Hangodon a dalt,
Még a vakond,
Az is csak érted
Kapar, ás,
Meg nem szűnő
Lélek-kaparás,
Mi megeszi
Lelkem.

Hát búcsúzni akartál,
Hát búcsúzni nem fogok,
Lelkeden a szó,
Testeden a föld,
Mint én lelkemen
A test,
Ugyanúgy
Eltakar.

És most

Mint vihart oszlató, felhőket
Gyilkoló napsugár törte
Át szívem, már úgy
Érzem, nem csak szeretlek.

Már érzem az univerzum
Belső hangját, megértem
Általad a föld alakját,
S mint kéklő napsugár
Ragyog az égen,
Átérezlek,
Érted félek.
Remegő hangon
Oszlatok
Tömeget,
Ha megérkezel.

Nagyvárosi körforgás

Én minden embert
Szeretek,
Kivéve akit soha
Nem ismertem.
De őket nem is fogom,
Nézem, ahogyan
Forognak a
Villamoson,
S máris elfog
A gyűlölet,
Apró tetvek ők
A nagyvárosi
Körforgásban.

Átlépek veled

Ha nem nyitja ki
Senki, majd én
Megteszem,
Rád nézek, s erőltetett
Mozdulattal szétfeszítem
A rám telepedett
Dimenziós teret,
Mindent feladva
Átlépek veled,
Egy olyan világba,
Ahol nincsenek
Ketrecek.

Most este van,
De fél perc, és
Jön a reggel,
Most szeretlek,
Ez változni aligha fog.
Mégis reggel
Elmossa a sötétet,
Hogy lássalak,
Mikor magadról te
Is letéped,
Átlépve együtt a
Holnapba.

Félek

Bánt valami,
Bennem van,
De nem tudom,
Hogyan mondjam.

Félek, egyszer
Megszokod,
S már csak
Szokásod hiú
Érveiből
Adsz választ rá,
Félek, ha nem
Mondom,
Elfelejted,
S elrepülsz messze.

Félek, ha te
Nem lennél,
Most egy fának
Mondanám szűzies
Tekintettel,
Nem pedig neked
Hangos, remegő
Hanggal,
Az esti harangszóval
Imádkozva érted,
Ismételve,
Mennyire szeretlek.

Miként elmúlik

Vágyom,
Hogy átölelj,
S nézz mélyen szemem
Árkába,
Nézd,
Miként elmúlik
Az élet,
S ez csak
Veled szépülhet.

Láncreakció

Elestem egy gombostűben,
Ma még az is nagy
Akadály nekem,
Ma megettem a
Hold felét,
A másikat nektek
Meghagyom,
Legyen, ki vigyáz
Rátok.

Természeti szerelmeim
Elhullanak,
A tenger iránt érzett
Vonzalmam
Huzalai eltűnnek,
És már a dunába
Menekülni, azt
Sem tudok.

A hold maradt,
Mint egyetlen titok,
Rá nem haragudhatok.