Az ópium

Befeszíti agysejtjeim,
ábrák lassú mozzanatát
Álmodja újra, a szeretet
Nélkülözi problémáit,
Késztet valami
Bennem rejlő áhítatra,
Megkéseli szívemet
A gyönyör.

Sűrű mézzé válik vérem,
Álmos lelkem hidakat húz,
S úgy megyek észrevétlen,
Mintha senkit sem
Ismernék.

Mintha fáradhatatlanná
Válna testem,
Nem mozdulok,
Csak nézek,
S ezzel vége,
Vége az egésznek.

Ábrándok bújnak ki
Testemből,
Válik valósággá az álom,
Nézem magam,
Várva a csodára,
De már nem fázom,
Már nem fázom.

Távolság

H hiányod taglalnám,
A halál árnya lettél,
Sűrű mélyből feltörve
Rád nézek az ég
Felszínén elhaladó
Távolság által.

Meddig szeretlek

Még mennyi idő kell,
Hogy elhiggyem, vagyok,
Még mennyi érintésed
Hiánya fog fájni,
Amikor nem veled vagyok
Még mennyire kellesz,
Még meddig szeretlek,
Hát nem számít.

A most csodája beépül
Szívembe, s még elhiszem
Azt is, hogy vagyok.

Egy élet is kevés

Már csak egy percet adj,
S ha kell, csókolj meg,
Már csak egy pillantás,
Annyi is elég lenne,

De egy élet is kevés ahhoz,
Hogy elmondjam,
Érzésem a végtelentől
Tova, és vissza
Tart, látszat és
Kinézet nélkül,
S hogy értelmem
Fáradt mosolya
Gondol rád
Szakadatlanul.

Ébredés

Már nem csak álmos képzelgés vagy,
A valóság kertjévé váltál,
A szürke hétköznapokat fested
Át a világ legszínesebb dolgával,
Meglátod, s ne félj,
Senki nem vonszol el mellőled,
Örökké hozzád kötve
Ébredek.

Mindig szeressél

hogy te vagy nekem, az azt jelenti,
hogy én is teljes egészében a tied vagyok,
s ezáltal válok teljesen eggyé veled,
ezáltal válik szerelmem odaadássá,
minthogy nélküled keljen megöregednem,
inkább ragadjon el a halál,
temessen el a magány,
és örökké hozzád szóljon imám.

szerelmem záloga most e vers,
többet adni sajnos nem tudok,
veled vagyok hitben, egészségben,
s akkor is, ha érnek bajok.
meglátni benned rajzolt hasonmásom,
s tudatni véled, mennyire szeretlek,
mást nem akarok, csak veled élni,
s örökké csodálni kék szemeidet,

átadom néked, mit eddig gyűjtöttem,
lelkem apró ajándékai tiéd,
te vagy a múzsám, és ébredésem,
benned válok dicső himnusszá,
s te énekelsz el, hogy szép legyen.
benned leszek óriás kőszobor,
s benned leszek bronzból öntött hős,
érted válok bölcs öreggé,
csak hogy mindig szeressél.

Kedvesem

Erőltetett nevetésem a közöny
Felé, megértő bólintás,
Mélybe hajlás,
Kis semmiség az élet,
Mégis elmennék érted,
Ha nem lennél itt,
S mennék fellegeken,
Lovagolnék felhőket,
S lelkemmel ölelnélek,
Ha máshogy nem lehet.

Most parányi vagyok
Hozzád képest,
Mégis részedként
Érezhetem,
Vagyok akkora, mint te.
Közeledbe nem érhetek,
S lelked mélységét
Át nem érezhetem,
De nézlek, mint még
Nem látott téged
Senki,
Fogom kezed,
Szemedbe nézek,
S látom azt,
Amire teremtettek.

Örökkévaló

Általad váltam én a
Magasság fényévé,
S most általad válok
Szellővé, egy ócska
Hajó a tengeren vagyok,
És általad leszek hatalmas
Hadihajó.

Szellőmmel elérlek,
Bármerre is jársz,
Csodállak téged
Napként, s vigyázok
Rád, mikor hold vagyok,
De mindez nem lehetnék,
Ha te létre nem
Hoztál volna
A semmiből,

Általad lettem én,
S általad fogok a semmibe
Veszni, mint egy halandó,
De általad lettem
Örökkévaló.

Amit rólad elmondani lehet

Szeretlek,
Néha csak gyönyörködök benned,
Máskor csak édes
Pillantásod figyelem,
Olykor pedig elfog a sírás,
Hogy vagy nekem,
S mikor velem vagy,
Úgy érzem,
Már nem csak néha,
És olykor,
Soha máskor, ha nem most
Szeretlek!

Szeretlek,

S ezt még el akartam mondani,
Még el kellett mondanom,
Egyetlen, apró szó,
De benne van minden,
Benne a törekvés, a jó,
A törődés feléd,
És a mindenható két keze,
Benne van, hogy hallod,
El nem téveszted,
Benne van sok-sok
Ígéret,
De legfőképp
A szeretet.

Szomszéd

Hogy tudsz így élni?
Míg előtted
A világbéke
Szomszédja
A
Halál!

Álmos hallucináció

Általános depresszióm
Kölcsönös zajba lép.
Átmegyek egy
Transzcendens égen,
Belépek a teremtés
Koronájába.

Átnézek szürke
Fellegen,
Belesek a nagy
Mennyeknek
Kapuján,
S látom,
Mennyi ember
Egyszerre
Kólót jár.

Élt huszonnégy évet

Elhunyt!
Hangzik a riadt
Félelem,
Élt huszonnégy
Életévet!
Béke poraira!
De hisz teste
Még oly fiatal.

Bár lelke bölcs
Volt,
S mint valami
Szent,
Végignevetett
Egy egész
Évezredet.

A nagy szentek
Sorra elmehetnek,
Ha látnák,
Mit nem tett
Meg Imre lelke.

Halott.
Élettelen teste
A föld koronájába
Hull,
S én nézem,
Miként eltűnik.

Nagy szavak

A nagy szavak
Nemes egyszerűséggel
Semmivé vállnak
Előtted, érted.

A nagy szavak
Értelmük vesztve
Tapossák le
Egymást, miegymást.

A nagy szavak
A némaság porába
Hullnak, mint
Egykor, a Lenin-szobor.

Te lettél életem

Lelked mossa tisztára
Fekete lelkem,
Bensőm krisztusa
Kitisztulni látszik.
Látom kelyhed,
S látom megtestesülni
A benned lakozó
Hihetetlent.

Életem egyetlen
Pontja te magad lettél,
Az igazság bajnokaként
Rántod le a leplet
A hazugságban lakozó
Képről.

Most te lettél életem,
Te vagy lelki mosószerem,
S én minden nap
Hozzád járok,
Hisz a valóságban
Csak terád vágyom,
Mert a valóság is
Veled egy álom.