Szomszéd

Hogy tudsz így élni?
Míg előtted
A világbéke
Szomszédja
A
Halál!

Álmos hallucináció

Általános depresszióm
Kölcsönös zajba lép.
Átmegyek egy
Transzcendens égen,
Belépek a teremtés
Koronájába.

Átnézek szürke
Fellegen,
Belesek a nagy
Mennyeknek
Kapuján,
S látom,
Mennyi ember
Egyszerre
Kólót jár.

Élt huszonnégy évet

Elhunyt!
Hangzik a riadt
Félelem,
Élt huszonnégy
Életévet!
Béke poraira!
De hisz teste
Még oly fiatal.

Bár lelke bölcs
Volt,
S mint valami
Szent,
Végignevetett
Egy egész
Évezredet.

A nagy szentek
Sorra elmehetnek,
Ha látnák,
Mit nem tett
Meg Imre lelke.

Halott.
Élettelen teste
A föld koronájába
Hull,
S én nézem,
Miként eltűnik.

Nagy szavak

A nagy szavak
Nemes egyszerűséggel
Semmivé vállnak
Előtted, érted.

A nagy szavak
Értelmük vesztve
Tapossák le
Egymást, miegymást.

A nagy szavak
A némaság porába
Hullnak, mint
Egykor, a Lenin-szobor.

Te lettél életem

Lelked mossa tisztára
Fekete lelkem,
Bensőm krisztusa
Kitisztulni látszik.
Látom kelyhed,
S látom megtestesülni
A benned lakozó
Hihetetlent.

Életem egyetlen
Pontja te magad lettél,
Az igazság bajnokaként
Rántod le a leplet
A hazugságban lakozó
Képről.

Most te lettél életem,
Te vagy lelki mosószerem,
S én minden nap
Hozzád járok,
Hisz a valóságban
Csak terád vágyom,
Mert a valóság is
Veled egy álom.

Te

Angyal vagy Te,
A leghatalmasabb,
A görög mitológia
Lírája,
A költészet fenséges
Csodája,
S művészi alkotásod
Már önmagad vagy.

Tisztaság

Hogy Te vagy az,
Nem vitás,
Gondolati formalitás,
Hogy mondani,
Szeretlek,
Fogalmazni máshogy
Már nem lehet.
Szavakkal körülírt
Bűnös szándék,
És kikelt halmazok
Túrják szét fejem,
Hogy szavakat találjak,
De elfog a benned
Való félelmem.

Ha megfogalmaználak,
Nem lennél Titok,
A világ titka
Legyen mindaz,
Amiért téged
Megszerettelek.

Ha létezik a nagy
Isten, bocsássa meg
Minden vétkem,
S szerelmed mossa
Tisztára lelkem.

Elvakítsalak

Szólj, ha már
Túl sokat láttál
A világból! Szólj!
S megyek,
Hogy ha csak egy percre,
De elvakítsalak.

A Nap

Ha bolygó lennék,
Csakis a Föld,
Mert Te a bolygók közt
Csakis a Nap.

S úgy vonzanálak
Gravitációmmal,
Hiába vonzalmad
Nálam sokkal nagyobb.

Tévhit

Tévhit az élet,
Sűrű lekvár,
Melyet kenyérre lehet kenni,
Oly simulós,
Olyan édes,
Mégis megszórjuk
Egy kis édesítőszerrel.

Ezt talán boldogabbá
Teszi látszatunk,
Befelé sírunk,
Kifelé bájolunk,
Míg bensőnk erejével
Mérjük le tettünk.
A biztonsági őrnek
Is nekiesünk,
Hogy ábrándjaink
Tévhitét
Szürkére fesse isten,
S ez az, ami
Az Élet.

Reinkarnáció

Tárgyak, múltak,
Képek és tájak,
Összeforrt lélek,
Egyazon maga,
És önismerete
Mélán tekint rám,
És hív.

Most folyókba
Fojtanám lelkem,
Hogy halálom után
Élnem ne kelljen.
Önmagam reinkarnációja
Vagyok, s minden
Ugyanúgy zajlik,
Mint előző életem
Letöltött éveiben.

S mindent úgy teszek,
Mert máshogy
Már nem tudok cselekedni.
Mindig ugyanott rontom el,
Hogy még egyszer
Élhessem,
De nekem ebből már
Kezd elegem lenni.

Laikus vers

Elgondol az jövő,
Miként legyek benne
Idő, miként rám szorul,
Hogy legyen.

Te jöjj velem,
Te legyél mellettem,
Hiszen a megismerés
Egyedül
Csak képzelgés, és
Félelem.

Legyek én melletted,
S jövőnk legyen egy,
Míg külön múltunk
Egybe nem forr.

Hozzád fogható

Te vagy a szótlan megtestesülés,
A jövőből jött maradéktalan
Hit, a sóhaj, és minden,
Ami eddig bennem élt, de
Nem mert kinyilatkozni.

Te vagy az áramlás a folyón,
Te vagy lelkem vigasza, és
Minden, ami nem te vagy,
Hát az vagyok én, neked.
Te vagy minden, mi én vagyok,
S az, hogy megadatott nekem,
Hogy ismerhetlek, a világnál
Nemesebb, és hatalmasabb dolog.

Most rólad elmélkedik a természet,
És érted ad hitet az isten,
Ma miattad érintett meg csendben,
Ölelt, és képzeletben feléd
Repített. Ma te vagy nekem az,
Ami egykoron én magam voltam.

Mint egy isteni félelem,
Megnyilvánulás előttem,
Érzéki szándék, mint szél
Esőcseppet perget,
Mint napfény fogja kezében
A fényt, úgy tartalak én is
Isten elé, és úgy kérdezem tőle:
Ő biztosan az enyém?
Szeretlek, míg a nap feljön,
Veled leszek, míg a földön
Leszek, s utána is, utána is
Csak téged kereslek.

Kereslek most is vézna falevélben,
Álszent kutyák éhes seregében,
A fűszálon megpihenő katica pöttyein,
És kereslek az égen, de nem leltem
Eddig még soha hozzád foghatót.

Visszaemlékezés

Áthajol a jelenen a múlt,
Kezében tartja példátlan
Mosolyát az életnek.
Most egy hidat köt össze a kéz,
Mélyen a folyóba révedek.

Álmaim oszlott képzeletén
A tegnap egy álom.
Mintha mégis lenne hiányom.
Senkim sincs,
És meg nem ért a világ.
Hogy mit mondanak szünet
Nélküli históriák,
És miként elmém háborodott
Részein lenyugszik a nap,
Úgy őrülök meg, egymagam.

Hiányom van. Hiányzik a drog,
A marihuána, és minden szintetikus
Anyag, de van képzetem,
És testem egyben marad.
Széthullanék az esti nyárfalevél
Esésével, gondolataimban
Fecskémhez telepszek.

Rá nehezedik most minden,
De leveszem terheit.
Nekem most úgyis van elég,
Már a több az olyan, mintha
Kevesebb lenne.

Elhízott kortyokat erőltetek,
Hogy lássam még, hogy őérte
Szenvedek, és hogy tűnődök
Elbutult dolgaimon, bocsánat,
Nem akarok senki terhére lenni.
Egy toronyban szeretnék
Énekelni, vagy inkább a toronyba fel,
Hogy én Júliám,
Engem senki más nem érdekel.

Most pillanatok szövik a perceim,
Álruhát ölt felettem a nap,
Hamis, bohókás viccet mesél,
És közben vállamra helyezi
Léte nagy kezét.

Teremtek magamnak óriás isteneket,
És menekülök valami
Ázott fa alá, engem ne érjen
Napfény, sugarai
Csak terád meredjenek.

Hiányom van mindenből.
Hiányom szerelmes ölelésből,
Hiány egy szerelmes csókból,
De azt tudom, még megkaphatom.

Hiányom igazi pillantása
Egy fivéri kézfogás,
Egy rám üvöltött szó,
Egy haragos tekintet,
Mi semmihez sem fogható.
Egy árulkodó nevetés,
Hogy már megint otthon vagyok,
Hogy érezzem, telnek még
Hosszú indulatok.

Álmatlan lelkem, fáradt gondolatok
Elcsépelve merednek vissza rám.
Soraim bortól bűzösen
Gondolnak jó anyám
Lelki terhére.
Apám gondja most enyém is,
És nagyobbik bátyám vézna
Kézfogása ráébreszt,
Az élet már
Nem ugyanaz nélküled.

Álmodj

Szavaid páraként csapódnak le
Az ablakon,
Kezemet fogod, s most hű imánk
Az égig érő paszulyon át,
Még annál is magasabbra hatol.

Veled nincs szomorúság,
Általad válik minden rossz
Jóvá, s már-már a megszokás
Rabjává akarok válni,
Hogy megszokjam, te velem vagy,
S ha felkelek,
Te vársz édes csókkal.

Megszöknék e világból,
Hogy örökre veled legyek,
Melletted fekszem, s
Általad kelek.
Aludj kicsi Fecském,
Az éjszaka hosszú,
S reggel várlak én,
Hogy tiszta elmével
Engem szeress.

Most elhalkul minden,
Téged a nyugalom ölel,
És hatalmas ölelésem
A világon át
Hozzád elér.

Most csókollak kedves,
Álmokat viszek neked,
Veled vagyok,
És soha nem feledlek.
Te vagy a titkom,
Melyet fejtek estéről
Estére, de nem jövök rá
Lelked nyitjára,
S ez benned a legszebb.