kovaboR

A test

A test egyfajta
Lélekkabát,
Egy húsos
Magzatvíz.
Egy hordó
A bornak,
Vagy héja a
Fának.

A test egyfajta
Borospince,
Ha megiszod
Belsejét,
Üressége
Megsorvasztja
Önmagát.

Demagógia

Mondod, hogy mit
Tegyek,
S én mondom,
Hogy igenis,
Elkezdem,
Aztán
Mondom neki,
Hogy ezt kellene
Elkészíteni,
Ő pedig már megy
Is, hogy majd
Ő megmondja
Annak,
Aki majd
Neked,
S te vissza
Hozzám.

Ennek a versnek hoszabb a címe, mint maga a vers, mert úgy gondoltam, egy ilyet is kell írnom

És akkor
Íme a
Vers.

Önmagammal

Most a hitbe
Burkolom agyam,
Nem vágyom
Senki szavára.
Most önmagammal
Kell megtalálni
A hangot.

Elmosódott arcod
Lelkem tengerén
Hihetetlen
Bizalmasságban
Ébredezik.

Tűnődök magas
Épületek
Aljáról,
Felugorjak-e.

De tériszonyom
Nem enged
Közelebb,
S ha van is
Nagy isten
Elhatárolódva
Odafönn,
Akkor mond
Meg neki,
Köszönök mindent,
De még
Nem
Bocsájtok.

Káromkodás

A borzalmas,
A magasságos,
A hihetetlen,
Gondoskodó,
Jóérzelmű,
Büntető,
Megbocsájtó
Jó, édes
Istened
Áldjon
Meg két
Kezével,
S adjon erőt,
Amíg
Én vissza nem
Térek.

Párbeszéd

Általános alázattal kérdezem
Az istent,
Hagyott-e valakit
Nekem.
S mikor rád tekintek,
Tudom,
Te vagy,
Kit isten
Válaszul adott.

Türelem

Anyám, adtál enni,
Apám, dolgoztál rám,
Most kicsit
Lelkem megbénult,
De lesz tovább.

Anyám, várj,
Majd megjavítom
Szívem,
Apám, ha lesz
Értelme,
Kicserélek mindent,
Mi földi,
És bajos.

Elférsz

Elférsz-e odabenn?
Elférsz-e, hiszen
Lelked hatalmas,
Kell-e még hely,
Hogy bent csak te
Maradhass?

Semmit nem tudok kidobálni,
De Te úgyis válogatsz
"kell" és
"nincs rá szükségem"
Emlékeimben.

Nem írok soha többé

Nem írok soha
Többé verset,
Inkább fizetek
Érte egy
Jöttmentnek.

Nem írok soha
Többé prózát,
Az én lelkemet
Ne aprózzák
El.

Nem írok soha
Többé regényt, se lírát,
Se balladába
Bújtatott
Érzelmi vívódást.

Inkább
Megveszek egy
Babits kötetet,
S kiadom azt
A saját nevemmel.

Féltékenységi roham

Féltékeny vagyok
A fákra, a vízre,
A kezedben elhelyezkedő
Kólásüvegre.
Féltékeny a 'volt'-ra,
A 'nincs'-re,
De ha féltékeny lennék
Egy hangyára,
Az lenne az
Igazán vége.

Zártosztály

Átkarol kezed,
Szemeidben akarok
Aludni.
Álmodni végleg
Zárt osztályon veled.

Nem az én bűnöm,
Hogy megszerettelek,
Ezáltal megbolondult
Kicsinyes agyam,
Hogy őrült lettem,
Nem az én hibám,
Hogy megszerettelek,
Az annál inkább.

Megvegyelek

Hitelt, kölcsönt,
Házra terhelt zálogot
Veszek fel,
Csakhogy
Istentől
Megvehesselek.

Eladom minden
Földi javam,
Eladom kölcsönöm,
S minden ingóságom,
Majd isten
Elé állok.

Ez nem csak egy
Olyan isten,
Ez a nagybetűs,
Megkérdezem,
Mit kér érted,
Ha pedig nem ad,
Hát elrabollak
Tőle.

Ő felel is nyomban,
Nem érti,
Mit kérek,
Eddig már mindent
Megtett, mi
Kitellett tőle,
De úgy érzi,
Az első pillanattól
Enyém lettél.

Fecskémmel repülni

Már hideg van,
Legalábbis hűvös,
Iszom egy kiszáradt
Pohárból.
Mikor ezt egy
Fecske észleli,
Megtölti
Saját magából.

Visszahulltam
Alkonyba préselt
Hangulatomba,
Nem látom,
Miként a nap
Felkel,
Nem látok már
Semmit,
Mert semmi sem
Érdekel.

Fecském felszáll,
Visz magával
A föld kerekén,
És már mosolygok
Vele,
Mert az is érdekel,
Mi eddig elvesztette
Értelmét.

Bizonyosság

Hangulati bizonyságok sora
Tépi fürtjeim,
Gondomban keresem a hibát,
De már látom is,
Miként dob át
A kerítésen egy hatalmas,
Érintőleges kéz.

Nagyot puffanok a másik oldal
Hideg betonján.
Már várom, valaki
Szóljon hozzám,
De ekkor szótlanul odalép
Egy fecske,
Kezét nyújtja,
Míg a többiek elmennek.

Ott marad velem
Valami különös ciripelés
Közepette,
Látványától pedig
Elmosódik a világ.

Kezemet fogja,
El nem engedném.
Ha menni akar,
Hát engedem röptét,
De csak úgy,
Hogy ne tévesszem,
Hogy láthassam,
Miként tárja szárnyait
Az égre,
Miként néz le rám,
S úgy vigyázz,
Nehogy még egyszer
Elessek.