Megvegyelek

Hitelt, kölcsönt,
Házra terhelt zálogot
Veszek fel,
Csakhogy
Istentől
Megvehesselek.

Eladom minden
Földi javam,
Eladom kölcsönöm,
S minden ingóságom,
Majd isten
Elé állok.

Ez nem csak egy
Olyan isten,
Ez a nagybetűs,
Megkérdezem,
Mit kér érted,
Ha pedig nem ad,
Hát elrabollak
Tőle.

Ő felel is nyomban,
Nem érti,
Mit kérek,
Eddig már mindent
Megtett, mi
Kitellett tőle,
De úgy érzi,
Az első pillanattól
Enyém lettél.

Fecskémmel repülni

Már hideg van,
Legalábbis hűvös,
Iszom egy kiszáradt
Pohárból.
Mikor ezt egy
Fecske észleli,
Megtölti
Saját magából.

Visszahulltam
Alkonyba préselt
Hangulatomba,
Nem látom,
Miként a nap
Felkel,
Nem látok már
Semmit,
Mert semmi sem
Érdekel.

Fecském felszáll,
Visz magával
A föld kerekén,
És már mosolygok
Vele,
Mert az is érdekel,
Mi eddig elvesztette
Értelmét.

Bizonyosság

Hangulati bizonyságok sora
Tépi fürtjeim,
Gondomban keresem a hibát,
De már látom is,
Miként dob át
A kerítésen egy hatalmas,
Érintőleges kéz.

Nagyot puffanok a másik oldal
Hideg betonján.
Már várom, valaki
Szóljon hozzám,
De ekkor szótlanul odalép
Egy fecske,
Kezét nyújtja,
Míg a többiek elmennek.

Ott marad velem
Valami különös ciripelés
Közepette,
Látványától pedig
Elmosódik a világ.

Kezemet fogja,
El nem engedném.
Ha menni akar,
Hát engedem röptét,
De csak úgy,
Hogy ne tévesszem,
Hogy láthassam,
Miként tárja szárnyait
Az égre,
Miként néz le rám,
S úgy vigyázz,
Nehogy még egyszer
Elessek.

A halál

Folytonos következményei
Cselekvéseinknek
A halál.

Se oka, se magyarázata,
De közöttünk mindig
Ott rohangál.

Elölről

Most mindent
Elölről szeretnék
Kezdeni.
Ha lehetne
Téged az élet
Kezdetétől ismerni,
Végigmennék
Veled
Karöltve az úton,
Az egész
Huszonegyedik
Századon.

Magány

A reggel
Ébresztő napsugarai
Kezükben hozzák
Szavaid,
Együtt reményt
Alkotva
Lelkemet felébresztik.
Hogy gondolok-e
Rád? Az nem kérdés,
Elment a magány
Egy nem létező
Szigetre,
S most ott
Borba folytja
Bánatát.

Táplál

Elhidegült valóság
Csókja a vállon,
Felaprít az idegen
Jellem,
Apró tűzifát vág
Belőlem az isten,
S azt dobálja
Lelked tüzére.

Táplál téged,
Ne aludj ki,
S már a valóság
Is forró csókkal ég,
Az idegen kifejezés
Idegen tőlem,
Mert isten
Bemutatott,
Azóta nem
Felejtlek.

Variációk

Elkezdődött a befejezés,
Hogy kezdje a véget
A végzet.

Befejeződik az eleje,
Hogy a végére hagyja
A kezdetet.

S most a kezdet szidja
A végzetet, hogy
Elölről nem látni a
Végét, s hogy
A közepe már
Bele sem fér.

Nemet bólogatsz

Nézel tereket alázó
Tekintettel,
Fecském,
Én nem hittelek.

Nézel rám, nem
Hiszed létezésem,
Nézel nemet bólogató
Tekintettel.

Nemet bólogatsz,
Igenre felelsz
Nemmel,
Mert hogy enyém vagy,
Az a leghihetetlenebb.

Előbbre jársz

Mire felébredek,
Te már szóltál,
Mire kérdezhetnék,
Már rég válaszoltál.

Ha rád nézek,
Te már nézel rég,
Eltekintesz,
Ha eltekintenék.

Alszol,
Mikor már aludnék,
Álmodsz,
De álmod az
Enyém is,
De mire megálmodom,
Nálad már létezik.

Különbség

Nem tudok szólni
Senki nevében,
Nem tudok beszélni,
Mi lehetne jó.

Jót cselekszel,
Ha azt hiszed
Jót teszel,
De büntethetnek-e
Azért, ha szerintük
A törvénynek vétettél?

Nem értem ezt
A törvény-hidratált
Világot,
Bezárva élek,
Nem leszek soha
Szabad rabszolga,
Nem leszek az,
Ki amúgy lehetnék.

Megyek az út közepén,
Kezemben fegyverek,
Lövök egy idegenre,
Az ő hazájában,
De szerintük
Aranyosan szép,
És jó vagyok.

Gomb

Akarat, elmélkedés,
Mivoltja, és nemléte,
Akarat, öntudat,
Szép, és unalmas,
Szavak hiánya,
Nem lehet semmi,
Ami pótolná a gombot,
A gomb leszakadt,
De felvarrni a földön
Senki nem tudja.

Lassú tánc

Elmélyült csendben
Gondolkozó jóslataim
Erős megfogalmazásra
Vannak kényszerítve,
Nem látom mi lesz,
S miként lehetne szép,
De ami igaz,
Az mind értelmet ad
Annak, miszerint
Kényszerképzeteim
Lassú táncba kezdenek
Az élettel.

S táncolsz Te is mellettem,
Lépteim követik lábad,
S követsz Te is,
Lépsz vagy hármat,
Mikor minden
Kezdődik majd elölről,
Vagy netán már
Gyorsabb a tánc,
S irama rémisztőn
Csodás.

Válasz

Kergetem az ég
Elhagyott angyalait,
S már nem fáj annyira,
Ha isten mellettem ül.
Rágondolni szomjúság,
S téves gondolatok
Elharapott csillagán
Érzem magam,
Ha egymagamban ülök.

Éreztem hitet,
S lassan megőszülök,
Már nem kell sok,
S kihullik hajam,
Megöregedek,
De nem magam vagyok
Már,
S a kor elmúlt
Rabjaiként
Mi leszünk csak,
Kik együtt vagyunk
Egyedül.

Velünk ülsz
Némán, csendben,
Isten,
Nézed,
Miként az idő megesz
Minket.

Érintés

Gondba csavart belsőm
Fárasztó magvai
Halvány remegésként
Bocsájtják ki
Magukból fájdalmuk,
Sietős a dolguk,
Sokáig nem maradhatnak,
Mert érintésed
Formál át
Teret, és időt megmozgató
Hatalmas fenyővé.