...

(Régi "vers")

Derűlátó lettem
Boldogtalanságom
Ban!

Egy, ami igaz

Elernyedt lelkem,
Most érzéketlen fekszik
Valami sík talajon.
Dermedve nézi az eget,
S nem akar visszajönni.

Valami hit esne most jól,
Valami szárazra iható,
Valami kedves, és jó,
De a világ nem erre való.

Annyi élet, és elmúlás mellett
Most pont nekem lett maradásom,
Lehettem volna halandó,
De egy pillanatra halhatatlan
Lettem.
Átgázolt rajtam,
S begörnyedtem.

Most helyettem más ment
a túlpartra.

A légy temetése

(2004)

Ránéztem szobám asztalára,
Hol pihent csendben egy legyecske!
Törölgette rút arcocskáját,
Ölelte apró rovátkáját!

Néztem, néztem, ahogyan alszik,
Járkál, repül szemeim előtt!
Töprengtem, még meddig élhet,
És lecsaptam rá egy kedves képpel!

Ott feküdt, lélegzete megszűnt,
Sajnáltam, hogy élete ennyi!
Néztem, s közben jöttek a legyek,
Siratták, gondoltam elmegyek.

Szobám ajtajából hallottam,
Amint koporsóba helyezik!
Összegyűltek szobám sarkában,
S átadták a gonosz hangyáknak!

Szépség

Mire gondol a fény,
Mikor megszűri a földet
Övező légkört,
Mit érez a fény,
Mikor becsapódik,
És látványt alkot.

Mit szeret a fény
Hallgatni, míg ideér,
Mire szeret nézni,
Míg odafönn
Kóborol.

Hová tűnik a fény,
Mikor innen elmegy,
Mit érezhet ő,
Míg lefesti az eget.

S nézi az isten,
Miként én alkotok,
S nézi az isten,
Miként a fény
Egy hideg párát megvakít,
S teste által
Rátekint
A reggel
Ébredező világra.

Ma is látni akartalak

Megnyugodott a lelkem
egy röpke pillanatra,
Az idő hullámzott felettünk,
Mélyen belenéztem szemedbe,
Hogy lássam,
Az vagy-e, kit hittem.

Néztem mélyen a szemedbe,
Már talán nem is figyeltem
Arra amit mondtál,
Csak bólogattam igenlőn,
De értettem minden pontját.
Most melléd kéne ülnöm,
S ölelni csendesen,
Nyugtom árva virágai
Kinőttek teérted.

Elhízott lelkem szomjúsága,
És fázott a fájdalom,
Megrekedt bennem az érzelem,
S úgy éreztem,
Nincs is bajom.

Kegyetlen életem
Most egy percre megpihent,
Átláttam a végtelent,
S azt is,
Ami nem lehet.

Lelkem kertjében

Felaprít valami igazán érdes,
Hasonló a szenvedéshez,
De csak néha jön elő.
Rádöbbenek,
Gondolataim szárnyaira akaszkodik,
Mint valami keselyű,
És úgy hint érdes,
Savzáport felém.

Elhervasztja rétem virágait,
Letépi még zöld gyümölcsöm,
Felszántja a búzamezőt,
S földbe tiporja kalászait.
Mit eddig sok munkával
Teremtettem,
A fájdalom most
Dúlja szét,
Agyam csendes
Tengerpartján
Olajat is cserél.

Megfulladnak bennem
Mind, ki egykor élt,
Patakokban folyik könnyem,
Adhatnám-e véredért.

Most halk zápor mossa
Lelkem,
Mely néha-néha visszatér,
Ábrándok közt
Sétálgatva
Látom tájam meghalni,
Erőt véve gyenge lelkem
Veti újra magvait,
De nem lesz már oly hatalmas,
Nem lesz olyan erős, s szép,
Lesz benne még virág,
Erdő,
De nem elég a napsütés.

Nincs erőm

Hogy hallgassak, nincs erőm,
Se sírni, se örülni,
Nincs most bennem annyi mersz sem,
Hogy ezt bevalljam.

Nincs erőm meredni,
Cselekvéshez most
Kevés vagyok.
Nincs erőm szólni,
Hogy vagyok,
S nincs
Erőm zokogni.

Nincs, mi egyben tartson most,
Szétesek az esti széllel,
Elvisz engem is valami
Hiány,
Nagy, és becses kedéllyel.

Nincs erőm arra sem,
Hogy ezt a verset folytassam,
S nincs erőm
Arra sem,
Hogy kezemet megmossam,
Ezáltal erőtlen,
Földi testem java
Megállás nélkül gondol
Egy szerelmes holnapra.

Most alkonyra mámort

Most alkonyra mámort
Kell innom,
Már nem iszom alkoholt,
Akkor is csak keveset.
Nem tudok berúgni egy 'isteneset'.

Kérdezném elfojtva
Vízbe fojtott bánatom,
Most hol vagy,
Merre nézel,
Vagy csak úgy valahol
Táncolsz,
Hiányolsz-e minket úgy,
Mint mi földi halandók
Téged!

Ha eljöttél volna

Ha eljöttél volna,
Most együtt ülnénk itt,
Együtt néznénk az eget,
És fognám mélyen kezed.
Ha eljöttél volna,
Talán nem is beszélnénk,
Talán csak csendben
Egymás szemébe merednénk.
Ha eljöttél volna,
Nem jönnél egyedül,
Veled jönne mindaz,
Miért most szívem
Enyhül, ha jöttél volna,
Ha jöttél volna most,
Nem lennék egymagam,
Nem ülnék bánattal szívem
Hegyén,
Mert itt lennél.

Gyászomban

Mindenki csak hív,
De már nem veszem fel,
Annyi a telefon,
Hogy sorra merülök.

Mindenki csak hív,
S beszélek velük,
Mert tudom, akarnak
Valami vigasztalót mondani.
Most viszont egyedül
Maradtam gyászomban.
Itt maradtam a család kezében,
Mindenki csak szólni akart,
S ez adott erőt,
Egészet.

Meglátom bennetek a jót,
Csak már annyira szaladtok,
Hogy valahol a múltban
Maradtok.

Üljünk le egy percre,
S beszéljük ezt meg.
Nem kell a telefon,
Ha látlak titeket.

Egy percetek csak van,
Hogy megálljatok az utcán,
S ne csak köszönjetek,
S nézzetek furcsán,
Ha nem azt kérdezem,
Hogy vagytok most,
Hanem megkérdem,
Mi a gondotok.

Szólni akarok

Még szólni akarok,
Kiabálni egyszer,
Mondani valami nagyot,
Valami igazán merészet,
Valami hiú ábrándba
Kebelezett sort,
Melyben ott van minden,
Amit a világ adott,
Elvett.

Valami olyan mondatot írni,
Mely nem csak üres hablaty,
Melyben van tanítás is,
És van benne hajlat.

Szólni szeretnék,
De nem merek már.
Félek mást mondok,
Mit fületek kíván,
Félek most is csak
A bánat szól belőlem,
Félek, majd
Túl sokat adtok,
S nem bírom
Visszaadni
Mindazt,
Mit kapok.

Ha csak helyettem szólnál

(Timi, Remélem tudod, hogy ezt csak neked írtam.)

Ha csak helyettem szólnál,
Már akkor is elmondanál
Mindent,
Csak beléd kellett néznem,
S döbbenten álltam
Erős várad előtt.

Lelked parányi helye
Oly sok jóságot takar,
Lelked hatalmas tere
Befogad mindent,
S mindenkit.

Mintha csak helyettem szólnál,
Mondasz ki erős szavakat,
Erősödik a lelkem veled,
Mert tudom,
Mi az, mi téged szorongat.

Helyettem is sírsz,
Csak ne kelljen annyit
Nekem,
Helyettem is létezel most,
És nézel felfele.

Nehéz most a sírás,
És nehéz a nevetés,
Nehéz most bolondnak nézni
Az időt,
Hogy hulljon örök
Valósága,
Tűnjön el sűrű mámora,
S butuljon,
Ha nincs rá szükség.

A folyók most miattad
Apadnak,
S felhő sincs most az égen,
Vigyáznak rád a madarak,
Mert én őket
Arra kértem.

Timihez

mintha szeretnélek téged,
valami isten adta
erő vagy,
mintha csak egy
pillantás,
de az erős,
s bonthatatlan.

Mintha a kezemet fognád

Sírtam ott rekkenő nagy csenddel,
Álltam fedetlen fejjel,
S mintha valaki átölelne.

Úgy néztem előre, hátra,
Valaki csak van ott,
De nem láttam senkit.

Mintha csak egy
pillantásra
álltál volna mellém,
megcsendült fülembe
szavad,
az igaz szeretetről,
s megfogtad kezem.

Látásom megjavult,
s láttam a láthatatlant,
láttam valami istent,
s hogy a kezét fogtad.

Így álltunk ott hárman,
A napsütötte ég alatt,
Hívott a szó, s te mondtad,
Mindenki hiszi,
akármennyire
nehéz.

Álom

Elhiszed, hogy aznap te vagy,
Mikor még tegnap
sem voltál,
Elhiszed, hogy lesz még múltad,
S lesz, ki
szeressen téged.
Belekapaszkodik az idő
Ősz hajadba,
De mindenki csak ítélőn néz.